Mi lesz a NER után?

Bűnök és erények

2019. február 11. - Mátraházi János

Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

4

Bűnök és erények

A hatalomgyakorlásnak az illiberális és unortodox módja az ellenfelekkel szemben kíméletlenséggel, a szociálisan elesettekkel szemben érzéketlenséggel, a barátokkal, üzlettársakkal, rokonokkal kapcsolatban pedig kivételezéssel, leplezetlenül érdemtelen támogatással társul, amit gátlástalan hazudozás, rendszerszintű törvényesített lopás egészít ki. A mai hatalomgyakorlók tízparancsolatából a ne lopj, ne hazudj, mások javait ne kívánd paragrafusok törölve vannak. Bort isznak és vizet prédikálnak, amikor a keresztény erkölcsre hivatkoznak, pedig igazságérzetük, értékrendjük jócskán eltávolodott ettől már. Ilyen kormányzati körülmények között a hatalomgyakorlás folyamán elkövethető valamennyi kodifikált bűntettet elkövették, aminek bizonyítása-ha eljön az ideje- kezdő ügyésznek sem fog gondot okozni. Elkövetett bűneik lajstroma bizonyára sok ezer oldalnyi vádiratot fog megtölteni. 

A következmények nagyon súlyosak és hosszú távú kihatásúak. Az élet elleni bűnök a néhány gyanús halálesettől, a beteg várólisták időpontját meg nem élteken át, a fenntartható fejlődéssel szembemenő döntések következtében egészségkárosodást elszenvedőkig terjed. Az erősen differenciálódó egészségügyi ellátás a felső tízezret leszámítva mindenkit károsít. Az oktatásban okozott károk csak egy nemzedéknyi idő alatt hozhatók helyre. A valaha Nobel díjasokat nevelő magyar oktatási rendszer eredményességben ma Európa utolsói közé tartozik és esélye sincs arra, hogy a mai kor igényeinek megfelelő minőségű és mennyiségű fiatalt képezzen ki. Nem készíti fel a társadalmat az egész életen át szükséges tanulás kor diktálta követelményére. Pedig tehetségben nincs hiány, de őket elpazaroljuk, nem biztosítjuk azt, hogy tudásuk és szorgalmuk saját nemzetük javát szolgálja. A gazdaság 2016-ra érte utol a válság előtti szintjét. Magunkhoz mérve mutatkozik érzékelhető haladás. De ha ezt összevetjük a más országokéval, akkor kiderül, hogy lemaradtunk. Olyan országok húztak el mellettünk, akik nem is olyan régen mögöttünk voltak. A legfájóbb a versenyképességünk hanyatlása. A kultúra az olyan időszakokban, amikor az elnyomás erős, a művészekben ébredő indulatok hatására fejlődik, de ennek mértéke csak később derül ki. A hivatalos kultúrát többnyire a megvett, vagy a megélhetéssel egzisztenciálisan zsarolt művészek képviselik, de a külföldön is elismertek őrizhetik függetlenségüket és nehéz őket itthon teljes mértékben elhallgattatni. A hatalom sugallt követelményeinek kicsit is ellentmondókat kirekesztéssel egzisztenciális ellehetetlenítéssel sújtják, a kulturális irányítást hűséges kinevezett művészek kezébe adják. A hatalom beletenyerelt a tudomány világába is. Hogy ez be fog következni, már akkor tudni lehetett, amikor az EU meghirdette, hogy következő pénzeső az innovációk területére fog hullani. Mivel innováció nincs tudományos kutatás nélkül, várható volt a NER nyomulása ezen a területen. A költségvetés által finanszírozott tudományos kutatások mélyponton vannak. Főleg a társadalomtudományok a gyanús tevékenységek a kormányzat szemében. Pedig korszakunk alapvető hibája az, hogy a reáltudományokban és a műszaki fejlesztés területén dolgozó sok-sok millió mérnök és tudós által elért korszakformáló eredményeket a néhány ezres társadalomkutató nem képes időben követni, és a fejlődés következtében keletkező iszonyatos feszültségekre megoldást találni. Teret adva ezzel messianisztikus kalandoroknak populista népámításra, és retrográd politikai irányzatok előretörésére. A fiatal kutatók külföldön keresik a lehetőségeket és szerencsére sokan meg is találják. Az itthon maradottak tevékenységére az egzisztenciális kiszolgáltatottság nyomja rá bélyegét. Igazán hasznos kutatások, fejlesztések a multinacionális cégeknél folynak, de ezek eredménye nem a magyar gazdaságot gyarapítja.

Az ország kettéosztottsága az életszínvonal erős differenciálódásán is megmutatkozik. Bár az átlag jövedelem köszönhetően az EU pénzeknek és a gazdasági konjunktúrának néhány éve szépen emelkedik, de nagyon sokan vannak az átlag alatt és kevesen a fölött. Nagyon széles a szegénységben élők száma, de a középréteg is napi anyagi gondok között él és nagy az egzisztenciális bizonytalanság is. A rendszer haszonélvezői az egykulcsos adózás révén magas nettó jövedelmet élvezők, gátlástalanul ügyeskedő vállalkozók, a hatalom által magas állami állásokhoz juttatottak és az egyszemélyi vezetőhöz szorosan kapcsolódók, akiknek persze lojalitásuk biztosítása végett némi fenyegetettséget is el kell viselniük.

Igen széles választói réteg a nyugdíjasok köre. Politikai viselkedésük szerint ugyanúgy megosztottak, mint a társadalom többi rétegei, de egzisztenciálisan nekik már kisebb a fenyegetettségük. Minden nyugdíjas mögött egy ledolgozott élet áll, és kényesek a megélhetésüket biztosító ellátásokra. A rendszer nem becsüli sokra őket, nem állította vissza a kapcsolatot a keresetek és a nyugdíjak emelkedése között, ami most a munkabérek kényszerű emelkedése következtében tűrhetetlen leszakadást eredményez.

A döntési rendszer tipikusan felülről vezérelt, tekintélyelvű, feudális vonásokat visszahozó, központosított autokrácia. A már demokratikusnak nem nevezhető testületek egyetlen feladata a felsőbb akarat közvetítése az alattvalóvá lefokozott polgárok felé, és a demokratikus látszat fenntartása. A felvilágosodott abszolutizmus korában az uralkodót tehetséges, képzett vezetők és tanácsadók vették körül, akik megpróbálták biztosítani korukban elérhető társadalmi haladást. A mai elhomályosult abszolutizmusban a hatalomból kikoptak a szakmai tekintéllyel bíró, magasan kvalifikált tanácsadók, és helyüket becsvágyó kalandorok, csak a népámításhoz és hatalombirtokláshoz értő pénzsóvár talpnyalók foglalták el. (Tisztelet a kivételnek!) Külföldön járva a magyar polgár már meggondolja, hogy leleplezze magyarságát, mert ezzel elnéző sajnálatnak, vagy méla megvetésnek teheti ki magát. Hírünk a világban ma olyan, mint a nyolcvanas években Romániáé volt. Más időben, máshol kevesebb bűnökért is megbuktak már kormányzatok. Nálunk a temérdek visszásság ellenére a kormányzat látszólag sziklaszilárd. Ez a magas szinten művelt hatalomtechnikák mellett, az EU-ban alapelv szabad munkaerő mozgás keretében létrejött, külföldi munkavállalás lehetőségének is betudható, hiszen akinek nem megfelelőek a hazai viszonyok, szabadon távozhat az országból. Ez a rendszer biztonsági szelepe. A rendszer működtetési módszere a tekintélyelv és a populizmus. A nép óhajaira és negatív ösztöneire építő, a valódi célokat elleplező, jobb és baloldali vonásokat egyaránt mutató hatalmi berendezkedés. Könnyű egyszerű populista félmondatokkal a népet félrevezetni, mert sosem lehet rákérdezni. Például az az állítás, hogy elődjük elvette a 13. havi nyugdíjat rögtön megkontrázható azzal, hogy az óta miért nem adták vissza.

Ez a kormányzat kitapinthatóan ellenszenvvel viselkedik a fővárossal szemben. Ez érthető is lenne abból a szempontból, hogy többnyire ifjú korukban vidékről fővárosi kollégiumokba költözött diákokból nőttek ki, és magukban hordozzák az ősi falu-város, vidék-főváros ellenérzést. De nézzük a számokat. A főváros és környéke kétmillió körüli lakosságával a GDP 44%-át termeli, a többit a közel nyolcmilliós vidék állítja elő úgy, hogy az összes autógyár és a nagy gyárak többsége vidéken van. Ha leszámítjuk az autógyáraknál dolgozókat, akkor a vidék nagyon kicsi termelékenységgel rendelkezik. Mivel a kormányzat a vidék színvonalát nem tudja emelni, inkább a főváros szintjét próbálja csökkenteni. És ez sikerült is nekik. Budapest pozíciói az EU-n belül jelentősen romlottak. Nem a vidéket próbálja felemelni, mert ez sokkal nagyobb erőfeszítést igényelne, inkább a fővárost sanyargatja. Persze Felcsút kivétel, az ottani stadionba a falu lakossága kétszer is beleférne, míg más falvakban az iskolai WC felújítására sincs pénz. Ez nem csoda, hiszen az ország sikeres vállalkozásai önként és dalolva öntik a faluba a TAO pénzeket. Mi ez, ha nem a hatalommal való visszaélés és befolyással való üzérkedés?

Az esélyegyenlőség megszüntetése a nemzet felemelkedésének legfőbb gátja. Ezek a mai vezetők elfelejtették, hogy honnan jöttek. A múlt rendszer és Soros György kikupálta őket, az iskolapadból a magas politika polcára emelkedtek, és ehhez foggal, körömmel ragaszkodnak, de közben mindent és mindenkit elárultak. Hasonló indíttatás mellett egy mai fiatal, ahogy ezt az egyszemélyi vezető egy óvatlan pillanatában be is vallotta, legfeljebb traktoros lehetne a falujában. És persze kocsmai hőbörgő. A kimagasló tehetségeket a társadalom alapítványok, egyházak, cégek és a külföldi környezet támogatása révén kiemeli ugyan, de a nemzeti felemelkedés most a tömeges kitörést igényelné, amire a megnyomorított oktatási rendszer alkalmatlan.

Az egyik legnagyobb bűn, amit ez a rendszer elkövet, az ország kirablása. Nem maga a lopás a nagy kár, hanem, hogy a lopott javak jelentős része nem válik itthon működő tőkévé, nem mozgatja a gazdaságot, hanem egy része kivándorol külföldre és elbújik. Nem véletlen, hogy ezek a gyanús vezetők rajonganak az alpesi levegőért, és a nemzetközileg hírhedt pénzmosók társaságát keresik. Pedig ez a nemzet nyomorultjain és infrastruktúráján megspórolt, felesleges építkezésekkel álcázott, elrekvirált pénzek és sarcok nagyon hiányoznak a gazdaságból. A másik nagy baj, hogy ezek a tőkévé vált pénzek nem a tudás, tehetség versenyében születtek, hanem az egyszemélyi vezető személyes érdeke, lojalitást igénylő kapcsolata hozta őket létre. Az ilyen kézbe került tőke nem hoz elég hozzáadott értéket, és ez versenyképességünket tovább csökkenti. Ha ez a kapcsolatrendszer megszűnik, a tőke elkezd elenyészni. Lásd a G-nap következményeit, pedig ott a tudásban és tehetségben sem volt hiány. Képzeljük el, hogy a felcsúti strómanmester lába alól kicsúszik a talaj, szerencsétlen azt se tudja, hogy hány vállalkozása van. A kisebbek is félhetnek, mert mohóságuk határtalan, a rendszer sápszedői megjelenhetnek bármely sikeres vállalkozónál, és visszautasíthatatlan ajánlatot tehetnek.

Az erkölcsi rombolás is mérhetetlen károkat okoz. Az arrogáns viselkedés, a mindent letagadás, a hazudozás, a szóba sem állás, a negatív ösztönökre építés, a lopás normává válása (tisztességes munkából nem lehet meggazdagodni, és „akinek nincs semmije az annyit is ér”), a pávatánc, a hazug propaganda kíméletlen szajkózása (lásd olimpiai közvetítések) óriási bizalmatlanságot ébreszt, és ilyen közhangulatban lebénul minden, egy boldogtalan, depressziós ország lettünk.

Külpolitikánk is egyszerűen szólva zavaros. Ismét a legjobb úton vagyunk afelé, hogy hazánk a nagyhatalmak terepasztalává, válság idején a hadak felvonulási terepévé váljon. Mint már annyiszor történelmünk során.

Működésük néhány vonása pozitívnak tekinthető. A szigorú költségvetési fegyelem (ami választás előtt azért fellazul), következetes betartatása követendő példa lehet, a közmunka bevezetése sem elvetendő, bár továbbgondolandó, hogy az elvezessen egy versenyszférában hasznosuló munkavégző képességhez. Az ellenőrizetlen migráció gyors fizikai megakadályozása zsigeri ráérzésből született, de ezzel elsősorban Európának tettünk szolgálatot a balkáni migráns útvonal elrekesztésével. Nagy érdem lenne a határozott, pontos végrehajtó apparátus működtetése, ha demokratikusan hozott döntések végrehajtását szolgálná. De most sokszor tanácsokra sem hallgató dilettáns egyszemélyi határozatokat visz végbe, és így csak a kártételt növeli.

Hogy jutottunk idáig

Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

3

Hogy jutottunk idáig

            Hogy, hogyan jutottunk idáig? Ennek tetemes irodalma van, amelyekből bőségesen lehetne idézni, de most csak a kialakult rendszer fő jellemzőit, céljait, módszereit próbálom összefoglalni.

            A 2002-es választás elvesztése váratlan és hatalmas csalódás volt az addig kormányzó párt részéről. A vereség bennük gyökeredzését el nem ismerve, megvalósították a totális szembenállás politikáját („A haza nem lehet ellenzékben”) és ezzel egy hideg polgárháború vette kezdetét, ami a mai nap is tart. Nem törődve azzal, hogy az ország kettéosztásának fenntartása önmagában is jelentős hátrányt jelent a többi országhoz képest. Az új kormány felvette a kesztyűt, teljesítette a gazdasági lehetőségeket meghaladó jóléti ígéreteit, és növelte az ország eladósodottságát. A 2006-os választáskor megszakadt a ciklusonkénti váltó kormányzás és a kormányzó pártszövetség hatalmon maradhatott. A választási eredményben nagy szerepet játszott a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogen hamissága. A régi-új kormányfő ismerve az ország helyzetét reform program véghezvitelét szorgalmazta, de a zártkörben elmondott beismerő és helyzetismertető beszéde kiszivárgott, és ez szikra volt a totális ellenzéki mozgalmaknak. A kormány helyzetét tovább súlyosbította a 2008-ban kitört világgazdasági válság, ami gazdasági visszaesést, további eladósodást eredményezett. A kormányt azonban a rendszerváltozáskor létrehozott parlamenti rendben képtelenség volt megbuktatni. A ciklus utolsó évében működő kormány stabilizált valamit a válságos gazdasági helyzeten, de a kialakult közhangulaton változtatni nem tudott, és az esedékes választáson súlyos, több mint kétharmados vereséget szenvedett.

            Nyolc év ellenzékben eltöltött idő alatt volt idő egy haladó kormányzásra való felkészülésre, de nem ez történt. Olyan rendszert sikerült kidolgozni, amelynek elsődleges célja, a megszerzett hatalom bebetonozása, az ellenzéknek esélye se legyen a leváltásra. El is hangzott, hogy „Egyszer kell nyernünk, de nagyon.” Ez 2010-ben sikerült is. Páratlan lehetőség nyílt a hatalomra jutottak előtt. Adott volt egy disznótoron válogatott abszolút lojális, több mint kétharmados parlamenti többség, a válságból kikecmergőben lévő gazdaság, és miénk volt a soros EU elnökség. A rendszer, amit NER-nek, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének neveztek el, nem az együttműködést, hanem a szakadatlan küzdelmet, az állandó ellenségkeresést valósítja meg. Első lépésként az EU-nál próbálkoztak költségvetési könnyítés kijárásával, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdaság számaiban az EU hajthatatlan. Ettől kezdve az EU hivatalai szinte ősellenséggé váltak, és minden ellenük tett lépést egy képzelt szabadságharc részének tekintenek. A gazdaságra előírt számok be nem tartása fokozott ellenőrzésekkel járnak az EU hivatalai és a hitelező IMF részéről. Cél lett az IMF hitelek gyors visszafizetése, még drágább hitelek felvétele árán is. A gazdaságra előírt számokat szigorúan tartják, mivel ezek szankcionálhatók, de a kormányzási módszerekben egyre inkább megnyilvánuló antidemokratikus vonásokkal kapcsolatos kritikákat visszaverik, mert ezek csak erkölcsi elitélést vonnak maguk után. Persze mindezekhez pénz kell. E tekintetben gátlástalan profik. Nyoma sincs az első kormányzati időszakban tapasztalt kisstílű ügyetlenkedésnek. A „ne mi nyerjük a legtöbbet”-től eljutottak a csak mi nyerhetünk-ig. Első lépesként lenyúlták az Önkéntes nyugdíjpénztár előző kormányok alatt összegyűjtött 3000 milliárdját, megsarcolták a szolgáltatásokat nyújtó cégeket, és a lakosság nagy tömegei által igénybe vett mindennapos szolgáltatásokra kicsiny, de sűrűn fizetendő adókat vetettek ki, és a gazdaság Európa legnagyobb mértékű forgalmi adójával működik.

            Uralmuk bebetonozásának útjában volt az érvényben lévő alkotmány, így gyorsan összetákoltak egy alaptörvénynek nevezett, alkotmányt helyettesítő alaptörvény csomagot.  A tartalmi hiányosságokat, és az uralmukat biztosító antidemokratikus vonásokat, hazug kampányolással és gusztustalan áhítat keltéssel palástolták. A parlamenti szavazással természetesen nem volt gond, így hozzáláthattak a hatalomból származó előnyök kiaknázásának. Az így kiépített hatalmi rendszert leginkább elhomályosult abszolutizmusnak hívhatjuk. A rendszer tetején az egyszemélyi vezetővel, akinek jóváhagyása nélkül semmilyen érdemleges döntés nem születhet, és akaratát könyörtelen következetességgel érvényesíti. Kivéve, amikor megérzi a tömeges ellenállást, például az internet adónál, de azért mindig elmegy a falig anélkül, hogy felkenődne rá. Az alaptörvény adta lehetőségeket kihasználva, a hatalomgyakorlást esetleg korlátozható pozíciókba saját embereit ültette, és olyan választási rendszert alakított ki, hogy 50%-nál kevesebb szavazattal is kétharmados többség érhető el. Az EU és a nemzetközi kritikák kikényszerítettek néhány módosítást az alaptörvényen, de a gazdaság befagyott és csak az elmúlt két évben tudta elérni a válság előtti teljesítményét. Híveikben szabadságharcos retorikával, blőd nemzeti konzultációkkal, békemenetekkel a győzelem érzetét próbálják kelteni. Ilyen hangulati háttérrel el lehetett indítani a nagy kaszálást. A pénzszerzésnek nagyon egyszerű módját honosították meg. Az állami megrendelésű építőipari beruházások kiszemelt vállalkozóknak juttatásával a saját arisztokrácia kiépítését felgyorsították. Ugyanígy jártak el az EU pályázatok bonyolításakor is. Nem véletlen építőipari beruházási buzgalmuk. Az ilyen tevékenységből tisztes és törvényes hasznot vehetnek ki a kiválasztottak, de tág tér nyílik a túlárazásra és az alvállalkozók kifosztására is. Rengeteg EU-s pénz folyt el felesleges építkezésekre, ahelyett, hogy ezeket a pénzeket gazdasági versenyképességünk fokozására fordították volna. Ez is relatív lemaradásunk egyik oka. A senkinek sem kellő stadionoknak, ezeknek a modern piramisoknak az építése csak a magán vagyonok gyarapítását szolgálta. Az állami kiadásoknál a szociális ellátás, oktatás, egészségügy súlyos elvonások áldozatai lettek. A közmű szolgáltató ágazatokban szinte totális visszaállamosításba kezdtek, ezáltal sok-sok jól fizető állás elosztói lehettek, ami jól jön a megvásároltak körének bővítésénél.

            A hatalmi praktikák kiagyalásában és bonyolításában utolérhetetlenek. Az ellenzékkel kapcsolatban az oszd meg és uralkodj, ősi módszerét mesterien használják. Mindig megtalálják azt az ellenzéki erőt, amely képes egy esetleges összefogást megbontani. Tömegbázisuk többrétű. Sokan a vakhitűek közül kerülnek ki. Rájuk az ész érvek nem hatnak, érzelmi kötődés, és főleg az egyszemélyi vezető iránti, szinte vallásos tisztelet jellemző rájuk. Persze sokszor előfordult már a történelemben, hogy csalódás esetén a vakhit vakgyűlöletbe csap át. A másik nagy réteg a megvettek tábora. Itt mindenkinek más az ára. Van, akiket milliárdos üzleti lehetőségekkel vesznek meg, és sokan vannak, akiknek egy zsák krumpli, vagy egy kosár fa is elegendő. Jellemző kifizetési esetek voltak a trafik koncessziók, földbérletek, földvásárlások, zsíros állásokhoz juttatás. De a vásárolt lojalitást időről-időre meg kell ismételni, a pénz meg fogyóban van. A harmadik réteg a megfenyegetetteké. Az egzisztenciális fenyegetettség különböző mértékben, de tulajdonképpen mindenkire kihat. A fenyegetettség csúcsán az egyszemélyi vezető pozícióit veszélyeztető, nagyon sokat veszíthetők állnak. Senki sem nőhet az egyszemélyi vezető feje fölé, és nem veszélyeztetheti hatalmát. E tétel igazságát néhány gyanús haláleset és egzisztenciális bukás támasztja alá. A jól fizető állások és állami apanázsok megtartásának is a feltétlen lojalitás az ára. De a társadalmi hierarchia alján a segélyezésből, közmunkából való kiejtés is az életben maradással való zsarolás esete. A megvásárlás és a megfenyegetés intézményekre, cégekre, kollektíven az ott dolgozó személyekre is igaz. A 2014-es választások előtt be kellett dobni még egy igazi populista népámítást is. Ez volt a rezsicsökkentés, aminek forrása nem a hatalmon lévők jótékonysága, hanem az energiahordozók világpiaci árcsökkenése volt. Lásd az üzemanyag árak a rezsicsökkentés nélkül is egészen jól alakultak. Ilyen társadalmi háttérrel, és az ellenzék szétziláltságával a már se nem fiatal, se nem demokrata párt, ha hajszállal is, de ismét kétharmaddal nyerte a 2014-es választást. Programja csak annyi volt, hogy „folytatjuk”. És folytatják is, bár a kétharmaduk az időközi választások során elveszett. Sikerült nekik a történelmet visszaforgatni abba a korba, ahol a „fortélyos félelem” igazgatott.

Az elmúlt négy évben az ország relatív gazdasági helyzete, nemzetközi megítélése és belső erkölcsi tartása tovább romlik, az árkok tovább mélyülnek. A NER lovagok tovább gazdagodhatnak, az oktatás, egészségügy és a szociális ellátás tovább szegényedik. Bezzeg az alulképzett, de Zuckerbergnél okosabb Lőrinc barátnak sikerült az ország leggazdagabb polgárává válni, miközben az ország az unió második legszegényebb állama lett. Bekebelezték szinte az egész hagyományos médiát, és ezen keresztül ostobaságokkal vezetik meg a falusi lakosság nagy részét. A jogállam leépítése is tervszerűen halad, az uniós szervek ezt csak fékezni tudják. A NER- nek kedvező választási rendszer, az óriási propaganda fölény, a szegények megvásárlása némi élelmiszer segéllyel, az ellenzék megosztásának manipulálása és némi számítógépes segítség megszervezése ismét pont 2/3-os győzelmet eredményezett a 2018. évi országgyűlési választásokon. A győztesek a szavazatok 49 %-ával tudtak 2/3-os többséget szerezni a képviselők számában, ezzel biztosítva a NER-nek nevezett despotikus rendszer tovább élését. A parlament ismét az egyszemélyi vezető szánalmas színháza marad, ahol az uralkodó párt bármilyen törvényjavaslatát, szinte megvitatást sem engedve megszavazzák. A NER ellenzéke a szavazatok 51 %-ával vesztett, vagyis a választás utáni tüntetéseken jogosan mondták, „Mi vagyunk a többség”. Erejük azonban számarányuknál is sokkal nagyobb. A hatalom 49 %-nyi szavazatát a megvásárolt, hatalomból hasznot húzó rétegen kívül a falvak népétől gyűjtötte össze. Minél szegényebb és minél kisebb volt egy település, annál nagyobb volt a kormánypárti szavazattöbbség. Az 51 %-os ellenzéki szavazatot Budapest és a kisebb-nagyobb vidéki városok választói adták le. Ha megnézzük a két szavazótábor jövedelemtermelő képességét, óriási különbséget találunk. A vesztes 51 % az ország jövedelmének több mint 2/3-át termeli meg, míg a győztes 49 % kevesebb, mint 1/3-át. A gazdasági erő és a kormányzati hatalom ilyen fordított arányossága előbb-utóbb társadalmi robbanáshoz fog vezetni.

Magyarország felemelkedései

Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

2

Magyarország felemelkedései

            A honfoglalás utáni 300 évben Magyarország felzárkózott a többi európai hatalomhoz, és úgy a lakosság számában, mint gazdasági erőben közel azonos erőt képviselt. Ezt a középkori fejlődési ütemet a tatárjárás, majd az Árpád ház férfiági kihalása utáni trónharcok időnként megtörték, de a győztes Anjou királyok uralkodása alatt a középkori Magyarország elérte csúcspontját. A XV. század a török elleni küzdelem kezdete a Balkánon, és Mohácsig a magyar uralkodók vezéralakjai voltak ezeknek a hadjáratoknak. Az Anjou kori felemelkedést az ország gyarapodása tette lehetővé, amit a hatékony államigazgatás, a gazdaság korszerűsítése, fejlett pénzgazdálkodás, gazdag bányák, és a szorgalmas parasztság adóviselő képessége tett lehetővé.

            A török korszak utáni újjászervezés és újjáépítés a Rákóczi szabadságharc katonai bukása után kezdődött meg. 1711-ben az ország padlón volt. Történelmi szerencsénk, hogy ekkor III. Károly személyében egy tehetséges, megegyezésre képes uralkodó lépett trónra. A nagyvonalú Szatmári béke lehetővé tette egy békés egység kialakulását, amely légkörében megindulhatott az évszázados lemaradásban lévő ország gyors fejlődése, felzárkózása Európa fejlettebb államaihoz. Az elnéptelenedett területek benépesítése a magasabb műveltségű német területekről, fejlettebb mezőgazdaságot, és az iparosítás beindulását eredményezte. A gazdasági fejlődés felkeltette a társadalmi változások iránti igényt is. A felvilágosult abszolutista királyok, akik képzett, bölcs tanácsadókra támaszkodva uralkodtak, lehetővé tették, hogy a felvilágosodás korának eszmeisége, ha korlátozottan is, de helyet kapjon a közéletben, és elkezdjen kialakulni egy szellemi tevékenységből élő értelmiségi réteg. Ez tette lehetővé később a reformkori mozgalmak kialakulását. E magasan felfelé ívelő korszak eredményei máig hatnak.A társadalmi fejlődés területén a közoktatás beindulása, az ipari dolgozó réteg kialakulása elsősorban a betelepültek köréből, a magyar költészet virágba szökkenése mutatta, hogy a magyar gazdaság hatékonysága képes volt a fejlődés gazdasági alapjainak megteremtésére. A tárgyi emlékek tekintetében pedig, Magyarország újjáépült. Amit ma tömeges méretben a legrégebbről láthatunk az a barokk templomok, épületek, és ezek összemérhetőek Európa abban a korban épült hasonló építményeivel. A betelepült idegenek pedig megtartva kulturális hagyományaikat magyarrá váltak, és újra erőssé tették az országot.

            A reformkor küzdelmei és az 1848-as forradalom megerősítették és visszafordíthatatlanná tették a társadalmi változásokat, de a Habsburg ellenes szabadságharc bukása, és az azt követő hatalmi bosszú jegelte az országot, és a birodalomnak is helyrehozhatatlan károkat okozott. A Kiegyezés szükségszerű volt. Stabilizálta az új nevű birodalmat, Magyarország számára pedig kedvező körülményeket biztosított a kapitalista fejlődés felgyorsulásához. A fejlődés beindult, és kisugárzott minden területre. Korszerű közoktatás, elismert művészeti alkotások, hatalmas építkezések, világraszóló találmányok, világszínvonalú termékeket előállító ipar született. Árnyoldalak is voltak sajnos, amelyek később súlyos következményekkel jártak. A fennmaradt feudális vonások, a megugrott népszaporulatnak megfelelő munkahelyteremtés elmaradása kivándorlást, és az elhibázott nemzetiségi politika nemzetközi elszigetelődést és magyarellenességet eredményeztek.

            A következő korszakokban fellendülésekről nem, de stabilizáló időszakokról tudhatunk. A Horthy korszak stabilizálni tudta a gazdaságot egy beszűkült erőtérben, de konzerválta a bukott Monarchia feudális társadalomszerkezetét, és belevitte az országot a II. világháborúba, ami az ország vesztét okozta. A háború utáni újjáépítés sikeresen folyt 1948-ig, ennek eredményei összemérhető a többi háború pusztította országéval. A rendszerváltáskor, az egypártrendszer lebontásakor az ország valamivel jobb helyzetben volt, mint a többi hasonszőrű ország, megvolt egy kiugrási lehetőség.

Magyarország bukásai

Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

1.

Magyarország bukásai

            A honfoglalással letelepedési helyet szerzett magyarság és a népvándorlás során hozzácsatlakozott népek képeztek akkora erőt, hogy megtarthassák ezt a viszonylag gyéren lakott, jó adottságú területet. Erejét néhány emberöltőn keresztül nyugati rabló hadjáratokban kamatoztatta, de az augsburgi vereség után változtatási kényszer keletkezett, be kellett illeszkedni a szomszédos európai környezetbe, mert e nélkül a biztos bukás várt volna rájuk. Az akkori elit (fejedelem, törzsek vezetői) nehéz küzdelmek és szerencsés döntések során megoldották ezt a feladatot. Államot szerveztek, az európai rendbe illeszkedő rendszert építettek ki, és III. Béla uralkodása alatt az országot az európai nagyhatalmak sorába emelték.

            Magyarország első bukását a tatárjárás okozta, de ez nem sorsszerű csapás volt, hanem kormányzati hibák sorozata előzte meg. A tatárjárás következtében a lakosság felére csökkent, az ország fele elpusztult. A király tanult az elkövetett hibákból, és uralkodása a második országépítésként szerepel történelmünkben. Az egyik nagy hiba a kunok letelepítése körül keletkezett, akik a mongolok elöl menekülve kerültek hozzánk. A nomád életvitelű nép integrálása a keresztény környezetbe nem kis feladat volt, de IV. Béla és utódai megoldották, és a második tatárjáráskor 1285-ben már végigverték a betörő tatárokat. A kunok átvéve a magyar nyelvet, integrálódva az országba a további viszontagságos évszázadokban és ma is a magyar nemzet elidegeníthetetlen részét képezik.

            A második bukás a Török hódoltság létrejöttével következett be. Az ország három részre szakadása évszázadokra visszavetette fejlődésünket, hatása a mai napig érződik és a történelmi emlékek eloszlásában látszódik is. Ez a bukás is mélyen gyökeredzett. Mátyás király külpolitikája és adóztatása teljesen kimerítette az országot. Ráadásul a beszedett adók a katonák zsoldjaként és az import áruk fizetségeként külföldre került, nem segítették a hazai gazdaság fellendülését, a polgárosodás beindulását. A Jagelló királyok alatt a tényleges hatalom a főnemesek kezében volt, és ők az ebből adódó előnyöket nem restellték saját gazdagodásukra kihasználni. Az ország védelme újból a korszerűtlen banderiális rendszerre hagyatkozott. A mohácsi csatavesztés kiheverhető lehetett volna, de az uralkodó elit széthúzása megpecsételte az ország sorsát. A török korszak még nem a mélypont volt, az a Rákóczi szabadságharc végéhez köthető. 1711-re az ország a háborúktól és a járványoktól kivérezve, erősen lecsökkent lakossággal, csak a létfenntartáshoz elegendő gazdasággal rendelkezett.

            Az 1848-49-es szabadságharc bukása nem jelentette az ország bukását is. A harctéri emberveszteség töredéke volt az orosz csapatok által behurcolt ázsiai kolera járvány okozta polgári áldozatokénak. Csak a függetlenség veszett el időlegesen. Az ország működőképes volt, és a csendes ellenállás a Habsburg birodalom erejét bomlasztva elvezetett a kiegyezéshez.

            A harmadik bukás az I. világháború elvesztésének következménye volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, az új magyar állam a magyar nyelven beszélőknél is kisebb létszámú és területű országba szorult. A háború kitörésében nagy szerepe volt a hatalmat gyakorló magyar elitnek és személyesen Tisza Istvánnak. A háború utáni békeszerződést pedig nagyban befolyásolta háború előtt Európa szerte kialakult magyarellenesség, amit az országban élő nemzetiségekkel kapcsolatban folytatott politika váltott ki. Az ország területén nagyobb anyagi jellegű háborús károk nem keletkeztek, mivel a frontvonalak nem itt húzódtak. Viszont máig ható károk keletkeztek a gazdasági egység megbontásából, a közlekedési infrastruktúra szétszakításából, és az elcsatolt területek közigazgatásából menekülő nagyszámú tisztviselő eltartásából és beépítésükből a kisebb létszámú és területű ország közigazgatásába.

            A negyedik bukás egy emberöltőn belül követte a harmadikat. 1941-ben hadat üzentünk valamennyi németellenes nagyhatalomnak, és kéretlenül is beléptünk a II. világháborúba. A következmények könyörtelenek voltak. Az országon átvonult a front, a főváros romhalmazzá vált, három faluval még kisebbek lettünk, tetemes jóvátételt fizettünk, de a legsúlyosabb, hogy az ország sorsát a győztesek egyezkedése döntötte el. Soha le nem mosható bélyeget hagyott rajtunk, hogy közreműködtünk félmillió zsidó származású magyar állampolgár megsemmisítésében. A következő 45 évben társadalmi kísérleti alanyok voltunk, élesben, mivel az ilyen kísérleteket nem lehet kicsiben lemodellezni. E közel két emberöltőnyi idő alatt az ország iparosodott, milliók váltak földművesből ipari munkássá és a hetvenes évekre a tömegek számára elfogadható életszínvonal alakult ki. A jaltai rend bukása után, a rendszerváltáskor beindulhatott a tőkés rendszerű fejlődés, csakhogy nem voltak tőkések, csak állami tulajdon. A kerekasztalnál a régi rendszer képviselői és az új rendszer várományosai megegyeztek a szabályokról. Akiknek ez szűknek bizonyult az olajt szőkített, közpénzt sétáltatott, vagy másképp ügyeskedett. Mindenesetre megkezdődött a tőketulajdonosok képződése nem kis politikai összefonódással. A jobb és baloldal között kialakult a politikai váltógazdaság, és amelyik koalíció megnyerte a választásokat az leválthatatlan volt a következő választásokig. Így érkeztünk el 2002-be.

Az üzlet, az üzlet

Magyarország miniszterelnöke egy parlamentben adott válaszában kijelentette, hogy „üzleti ügyekkel nem foglalkozik”. Ezt a mondatát egy kérdésre adott válaszában a legutóbbi sajtótájékoztatóján megerősítette. Nyugodtan húzhatunk egy strigulát hazugságainak listáján. Hiszen 30 éves pályafutásának vezérvonala különböző üzleti tranzakciók sorozatán vezet keresztül. Nézzük sorban az emlékezetből nehezen kiesőket.

A székház üzlettel megalapozta a családi gazdagodást, és megtapasztalta a hivatali befolyás gyümölcsöző felhasználását. Ellenzékben csak veszteséges üzletekre tellett tőle, de sokat tanult belőlük, a veszteséget pedig elvitte Joszip Tot és Kaya Ibrahim. Először hatalomra kerülve még lemondott a pártelnöki tisztségről, de a pártkassza kulcsát azért nem adta át. Első kormányzati ciklusa legnagyobb üzlete a MÍG-29 –es vadászgépek lecserélése volt, amelyben meglepő egyszemélyi döntést hozott. A döntés körüli korrupciós felhő még nem oszlott el, csak magasabb nemzetközi érdekek odébb fújták. Elkezdte kiépíteni az akkor még barát kollégiumi szobatárs bevonásával a párt gazdasági hátterét, és ez sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint az ellenzéki időkben elkövetett ügyetlenkedés. A családi gazdaság is gyarapodott. Szőlő birtokaik fejlesztéséhez állami pályázat elnyeréséről már „nemközgyűlésen” döntöttek. Ekkor még liberális zászló alatt politizáló miniszterelnök szűknek találva térfelét, kinézte magának a konzervatív polgári pártok eszmei területét. Elkezdte módszeresen ledarálni az e térfélen működő pártokat. E politikai üzleti játszma eszközeiben nem volt válogatós.  Ekkor próbálta ki politikájában a megvásárlás, megfenyegetés, leszámolás és árulás használatát. A 2002-es választás megnyerését biztosra vették, hiszen választási nagygyűlésükre ismert művészek, sikeres sportolók tucatjait tudták maguk mögé ültetni, és a közvélemény kutatásokban is nekik állt a zászló. De a választást elbukták, és ez mellbe vágta a bukott miniszterelnököt.

Ellenzékbe kerülve két út állt előtte. Vagy elismerve vereségét és az új miniszterelnök jó szándékú gesztusait, konstruktív ellenzéket hoz össze, és segít az ország előtt álló újszerű problémák megoldásában (EU csatlakozás). Ekkor még tartottuk életszínvonal béli előnyünket az újonnan csatlakozott és a később csatlakozó volt szocialista országok között. De sajnos nem ezt tette. A hatalom visszaszerzése érdekében kiásta a csatabárdot, és az országot a barátokig, családig terjedő végzetes megosztottságba kergette. Az akkor még barát kollégiumi szobatárs és gazdasági szakember sikeresen tovább építhette a gazdasági hátteret. Volt pénz médiát üzemeltetni, akciókat szervezni és az állam demokratikus működését kihasználni. A politikai üzletelés ment tovább. Az új eszme a kereszténydemokrácia lett. Ennek árulóit európai és magyar parlamenti helyekkel, miniszteri és államtitkári posztokkal megvásárolva, egyházakra gyakorolt befolyását megnövelve eljutott a vidéki lakosság széles rétegeihez, ami ma is legszélesebb választói bázisát jelenti. Az akkor még működő demokratikus intézményrendszer lehetőségeit kihasználva lecsapott minden kormányzati kezdeményezésre és tétovázásra. Gyakorlatilag „béna kacsává” fokozta le a kormányt, aminek a kegyelemdöfést a világgazdasági válság adta. A 2010-es választás kimenetele nem volt kétséges, biztos 2/3-os parlamenti többséggel lépett újra a hatalomba.

Történelmi döntés előtt állt. Helyzete körülbelül olyan lehetett, mint Ferenc Józsefé a világosi fegyverletételkor. Vagy a Szatmári Békéhez hasonló megbékélést hoz létre, vagy a megtorlást és a teljes legyőzöttséget mélyíti el. Ferenc József rosszul döntött és kinyitotta Trianon lapját. Az újra hatalomba került miniszterelnök is rosszul döntött. Shakaspeare-i hasonlattal élve ekkor határozhatta el, hogy „gazember leszek”. Retrográd, egyszemélyi döntéshozatalon alapuló, üzleti szellemű kormányzást vezetett be. A megosztottság elmélyítése súlyos gazdasági hátrányt jelent, hiszen egy fél országgal nem lehet egységesebb államokkal, sikerrel versenyezni. A tehetsége meg lett volna hozzá, hogy egy a Rákóczi szabadságharcot követő, vagy a kiegyezés utáni gazdasági és társadalmi fellendülést érjen el, de tehetségét népámításra, a megszerzett hatalom megtartása érdekében könyörtelen hatalomkoncentrálásra használta. Üzletei személyes szempontból sikeresek voltak. Hozzá hű új arisztokráciát épített ki, és erős kézzel megakadályozta egy feudális anarchia kialakulását. Bár ezekből a verseny nélkül született oligarchákból sosem lesznek Széchenyi-ek, vagy Batthyány-ak. Az ország szempontjából üzletei kudarcosak. A baltás gyilkos eladása, a külügy baklövései meglehetősen kedvezőtlenek az ország megítélése szempontjából. Pénzügyileg bukás a keleti nyitás, vállalhatatlanul kockázatos az orosz atomerőmű építés (látott valaki orosz árukat a boltok polcain?), drága ajándékot adunk a kínaiaknak vasút formájában, és sikerült leküzdenünk magunkat az EU második legszegényebb országává.

Nemrég egy verőfényes, havas időben kirándulást tettünk a dunántúli dombokon, és átmentünk Felcsúton is. 2009-ben volt dolgom a faluban, úgyhogy össze tudtam hasonlítani a látható kinézetet a maival. A fejlődés káprázatos. A sok fatornyos építmény különös hangulatot teremt a falu körül. Bicske felé tovább haladva és visszatekintve a verőfényes havas tájba elhelyezkedő fatornyos falura, II. Lajos bajor király neuschwansteini kastélya jutott eszembe, mint az öncélú esztelen pénzpazarlás emlékműve. Aztán beérve az alig pár kilométernyire lévő bicskei szegény negyedbe az jutott eszembe, hogy azt az irdatlan mennyiségű pénzt másik 3000 település alapvető beruházási szükségleteiből vették el.

És mi lesz a NER után, ha egyszer felébredünk? Vissza kell térni a demokratikus működéshez. Olyan rendszert kell megvalósítani, ahol a többféle ideológiát preferáló polgárok nem kiszorítják egymást, hanem a demokratikus úton kitűzött célokat együttműködve megvalósítják. Hiszen nincsenek vegytiszta ideológia szerint cselekvő emberek. Nagy szociális programokat vittek végbe konzervatív politikusok, és kemény megszorításokat hajtottak végre szocialista kormányok. Még a miniszterelnökben is maradt valami liberális, hiszen a pálinkafőzés szabadsága nem más, mint liberalizmus.

Kapcsolódó: Egy nagyon igazságos választási rendszer

2019.01.19.

Egy nagyon igazságos választási rendszer

A mai bonyolult gazdasági és társadalmi viszonyok között egy ország számára a legfontosabb a kormányzás minősége. A kialakult demokráciákban a kormányokat az általános és titkos választásokon megválasztott képviselők bízzák meg, és ellenőrzik tevékenységét. Létfontosságú, hogy ezek a képviselők milyen erkölcsi tartással, élettapasztalattal, szakmai előélettel, függetlenséggel és az ország sorsa iránti elkötelezettséggel rendelkeznek. Jelenleg a választások többnyire politikai pártok jelöltjeire történnek. Néhány független jelölt bejutása általában nem szokta befolyásolni a hatalmi viszonyokat. A választókat rá kell döbbenteni arra, hogy milyen felelősséggel jár leadott szavazatuk, hogy kikre bízzák családjuk és nemzetük sorsát, országuk szövetségi viszonyait, barátaik és ellenfeleik megválogatását, a jelen és a jövő alakítását, adóforintjaik elköltését és erkölcsi rendünk alakítását.

A képviselőket jelölő pártok többnyire valamilyen ideológia elkötelezettjei, és e szerint helyezkednek el a baloldal – jobboldal skálán. Magyarországon a választási szabályokat úgy alkották meg, hogy a győztesek stabilan kitölthessék mandátumuk idejét. Egy ilyen rendszerben a képviselők többnyire az őket parlamentbe juttató párt elkötelezettjei és többségükben megélhetési politikusok, vagy a hatalom birtoklásából tetemes hasznot húzó, vagyonosodó elit tagjai. Az ilyen képviselőktől nem várható el, hogy munkájukat tudásuk és lelkiismeretük szerint végezzék el, tevékenységük és szavazatuk, pártjuk vezetőinek érdekét szolgálja. Ez a demokratikus működést megfojtó gyakorlat bonyolult világunkban gazdasági és társadalmi visszaesést eredményez. A kitöréshez egy új szemléletű képviselői munka és választási rendszer kell. Az emberek természetes igénye minden választással kapcsolatban, hogy a módszer biztosítsa az igazságos választás lehetőségét.

A világ parlamentáris rendszerei általában kétkamarásak. Magyarországon egykamarás, pedig az infrastruktúra meg van a kétkamaráshoz. Ebben az írásban egy kétkamarás működés választási rendszerét próbálom felvázolni, ahol a döntések az alsóházban születnek a felsőház kötelező szakmai véleményezése után. Javaslatomban eltérek a más országokban kialakult felsőházi feladatoktól. Elképzelésem a hatalomgyakorlók és a választók kapcsolatának szorosabbra fogását, és ezáltal a demokratikus hatalomgyakorlás erősítését szolgálja.  Az alsóház főállású képviselőkből áll, akik más választott tisztséget nem tölthetnek be, és gazdálkodó szervezetekben vállalható szerepükben is korlátozni kell őket. A parlamenti képviselői munka első sorban nem megélhetési foglalkozás, hanem a nemzetnek tett szolgálat, és egy képviselő legfeljebb háromszor lehet megválasztható. Egy ciklus öt év terjedelmű, ha a parlament ki tudja tölteni mandátumát. Képviselő jelölt legalább húsz éves legyen, és rendelkezzen két év tanult szakmájában eltöltött munkaviszonnyal. A képviselők minden szavazata titkos. Döntésüket saját lelkiismeretük szerint kell meghozni. A titkosság megsértése büntetőjogi kategória kell, hogy legyen. A három ciklusát kitöltött képviselő a felsőház tagjává választható, ha a felsőházi tagság feltételeinek megfelel. Ez a rendszer biztosíthatja a megfelelő mobilitást, és a sokszínűség mellett az észszerű kompromisszumokon alapuló kormányzati stabilitást.

A felsőház tagjai félállású munkakörben, szakmájuk gyakorlása mellett látják el feladataikat. Megválasztásuk a képviselőjelöltekkel egyidejűleg történik, mandátumuk is a képviselőkével azonos idejű. A felsőház tagjának olyan személy jelölhető, aki betöltötte 35. életévét, és szakterületén szakmai, vagy közéleti elismertséget szerzett. Munkájukat jogi-igazgatási, humán, és műszaki-gazdasági tagozatokba szerveződve végzik. Feladatuk, hogy az alsóházi szavazások előtt a benyújtott törvényjavaslatokat a tárgynak megfelelő tagozat egyöntetű, vagy többségi és kisebbségi véleményezéssel lássa el. Az alsóházban csak formai, technikai okokból szavazásra kerülő témákban elegendő a jogi-igazgatási tagozatvezető szignálása. A végrehajtó hatalom ellenőrzésével kapcsolatban a felsőház választott vezetői az alsóház plenáris ülésén bármikor véleményt nyilváníthatnak, vagy kérdést intézhetnek a miniszterelnöknek címezve. Évente egyszer többségi és kisebbségi értékelő jelentést készít a kormányzati és törvényhozói munkáról.

A választási időszak közeledtével általában megnő a közéleti aktivitás, és megindul a következő választás szereplőinek kiválasztódása. Ebben kell a jelenlegihez képest gyökeres változás. Számoljunk egy kicsit közelítő adatokkal. Magyarországon 8 millió választópolgár van. Részvételi arányt figyelembe véve részt vesz a választáson 5 millió választó. A képviselők száma 200. Tehát 25 000 szavazattal kellene egy képviselőt megválasztani. Egy nagyon igazságos és könnyen átlátható választási rendszer a következőképpen nézne ki.

Az államfő kitűzi a választás időpontját a választások előtti 140-130. napon. A 110. napig minden választó polgár megkapja a jelölő kartonjait (2 db), és a választási iroda elkészíti a programnyilatkozat kérdéseit. Regisztrálják magukat a választáson indulni szándékozó jelölő szervezetek, amik lehetnek pártok, civil szervezetek, de akár egyetlen személy is, aki a feltételeknek megfelel. Egy akár évszázados hagyománnyal rendelkező civil szervezet jelöltje sokkal elismertebb képviselő lehet egy választási kamupárt ismeretlen jelöltjénél. A jelölő szervezeteknek az indítani szándékozott jelöltek után személyenként egy havi minimálbérnek megfelelő letétet kell befizetni, és ki kell tölteni egy minden jelölő szervezet számára azonos kérdéseket tartalmazó programnyilatkozatot. Ez az okmány a jelölő szervezet hivatalos, a későbbiek során a választók részéről számon kérhető választási programja. Megnevezik a személyi feltételeknek megfelelő, felsőházi tagságra jelöltek nevét. A jelöléshez be kell szerezniük a jelölt írásos beleegyezését. A felsőházi tagságra jelölésnél a hármas szakmai tagozódást is figyelembe kell venni, és annyi tagot jelölhetnek ahány képviselő jelöltjük van. A 80. napig a jelölő szervezetek begyűjtik a választóktól a nekik szánt jelölő kartonokat. A jelölő szervezet annyi képviselő jelöltet indíthat ahányszor ezer érvényes jelölő kartont sikerült begyűjteni, de maximum annyit ahány jelöltre befizették a letéti díjakat. Ugyanannyi felsőházi tagságra jelöltjük is lesz. A felsőházi tagok listája általában ismertebb neveket tartalmaz, mint a képviselő jelölteké, de a jelölteket minősíti, hogy kiket tudtak maguk mellé megnyerni. A 60. napig a választási iroda ellenőrzi a jelölő kartonokat és listákat, valamint összesíti és közzéteszi a választási listát. Megindul a hivatalos választási kampány. A listára került jelöltek után befizetett letétet a jelölő szervezetek visszakapják. A kellő számú jelölő karton hiány miatt kiesettekre befizetett letéteket a jelölő szervezet elbukta, és ez a pénz a kampánytámogatási keretbe kerül.

A kampányban biztosítani kell az állami kampány eszközök rendelkezésre bocsátását a jelölő szervezetek részére, a jelöltek száma szerint, de progresszíven a kevesebb jelöltek javára. A névsorokat tartalmazó választási listát a választók előtt nyitva álló állami intézményekben, de legalább az önkormányzati hivatalokban a kampány ideje alatt ki kell függeszteni. A jelölő szervezeteknek a jelöltjei száma szerinti pénzbeli kampánytámogatás jár, amivel a választás után elszámolni kötelesek. A kampányban a közmédia reklámok és vitaműsorok formájában arányos megjelenést köteles biztosítani a jelölő szervezeteknek. A plakátkampányban is a jelöltarányos megjelenést kell biztosítani.  A kampányolás etikai és gazdasági szabályait szigorú törvényi keretbe kell foglalni. A szavazás és szavazatszámlálás a már jól kialakult rendszer kibővítésével történhet. A külföldön tartózkodó szavazati jogú állampolgárok szavazhatnak személyesen a külföldi képviseleteken, levélben és a kampány időszak második felében működtetett elektronikus rendszerben. Az elektronikus előszavazást az itthon szavazók részére is elérhetővé kell tenni.

A szavazás lezárása után az elektronikus rendszer számolja a szavazók és az érvényes szavazatok számát, valamint külön-külön a jelölő szervezetekre leadott szavazatokat. Ezekhez hozzáadják az elektronikus elő szavazatokat, majd három nap múlva a kézzel megszámlált levélben leadott szavazatokat. Az összesítés után az érvényes szavazatok száma osztva a képviselői helyek számával kiadja az egy képviselőre jutó szavazatszámot. A jelölő szervezetek listáiról annyi jelölt biztosan mandátumot kap, ahányszor meg van az egy képviselőre jutó szavazatszám a jelölő szervezetre leadott szavazatok számában. Mivel valószínűleg így számolva nem lesz minden hely betöltve, további bejutók az egy képviselőre jutó szavazatszám csökkentésével számolhatók ki. A felsőházi tagságnál ugyanez a megoldás, azzal a kikötéssel, hogy a jelölő listán a neveket a szakmai tagozódás szerint váltakozva kell sorszámozni.

A szavazatszámlálás és az esetleges óvások lezajlása után összeül a képviselőház és a felsőház, és bizonyára hosszas egyeztetések után megválasztja tisztségviselőit. Az államfő hivatalból a legtöbb képviselői helyet szerzett jelölő szervezet első jelöltjét kéri fel kormányalakításra. Ha esetleg két azonos erejű szervezet van, akkor a felsőház dönt többségi szavazással. Ha a megalakult kormány megkapta a képviselőház bizalmát, megkezdheti a kormányzást. Ha a kormányalakítási megbízást visszaadják, vagy a megalakult kormány nem kap bizalmat, akkor a képviselőház javasol valakit az államfőnek a képviselők, vagy a felsőházi tagok közül. Ha ez a kormányfőjelölt sem jár sikerrel, a képviselőház még egyszer javasolhat kormányfőjelöltet. Ha a harmadik jelölés is sikertelen, akkor mind a képviselők, mind a felsőházi tagok elvesztik mandátumukat és új választásokat kell kiírni. A már harmadszor megválasztott képviselők többet nem jelölhetők képviselőnek, és a többiek is elvesztettek egy 5 éves ciklust.

A megalakult és bizalmi szavazáson megerősített kormány kormányprogramot bocsát ki, ami a kormányt alkotó jelölő szervezetek választási programnyilatkozatain alapul. A kormány szerkezetét jó volna legalább fő vonalakban időtállóvá tenni az alkotmányban, hogy az egymást követő kormányok ne cincálhassák szét a profi államapparátust. Ez úgy nézne ki, hogy a miniszterelnöknek három helyettese lenne. A miniszterelnökséget, külügyminisztériumot, belügyminisztériumot, igazságügyi minisztériumot és a honvédelmi minisztériumot irányító minisztereket fogná össze a rendészeti és igazgatási miniszterelnök helyettes. Ő lenne a miniszterelnök általános helyettese is. A humán miniszterelnök helyetteshez tartoznának az egészségügyi, oktatásügyi, művelődésügyi és a sport és életmód ügyi miniszterek. A műszaki és gazdasági miniszterelnök helyettes felügyelné a pénzügy, fejlesztésügy, mezőgazdaság és vidékfejlesztés, valamint a természet és környezetvédelem minisztereit. Így a kormány 17 tagú lenne, amit csak 2/3-os törvénnyel lehetne megváltoztatni. Mivel előfordulhat, hogy a képviselőház összetétele sok kis jelölő szervezet képviselőiből áll, célszerű koalíciós frakció szövetségeket alkotniuk, és a nem szövetkező független képviselők is egy frakciót alkotnának, biztosítva ezáltal az egyenlő felszólalási lehetőségeket. A frakciók a kormány oldal és az ellenzék felállása szerint szerveződnének.

Mivel a választás tisztán listás, az országban 120 – 160 darab területi képviselői körzetet kell kialakítani plusz-mínusz 10%-os lakossági létszám tűrés betartásával. A megalakult képviselőházban a tisztséget nem viselő képviselők közül 120 – 160, egymás közötti egyeztetéssel körzetet választ úgy, hogy a körzetben legtöbb szavazatot szerzett jelölő szervezet képviselőit elsőbbség illeti meg. A kormányzás demokratikus gyakorlásának erősítése céljából minden évben egy napon (mondjuk május utolsó vasárnapján) országos választási napot kell tartani. Ezen a napon összevontan kell megtartani minden országos és helyi önkormányzati választást, ami egy év alatt összegyűlt. Kötelezően népszavazáson kell megerősíteni minden kétharmados törvényt és a 2000 mrdFt feletti állami beruházásokat.

Természetesen a fent vázoltak alapelvek, ezek kidolgozását elhivatott szakértőknek kell az alkotmányozás folyamatában kidolgozni. A cél az, hogy az országot irányító legfőbb testület tagjai a legkiválóbb polgárok közül kerüljenek ki, és az üzleti alapon működő, egyéni egzisztenciális és vagyoni érdekeket előtérbe helyező politikusokat felváltsák a nemzeti érdekeket önzetlenül szolgáló, szakmai hivatástudattal, széles körű tájékozottsággal, makulátlan tisztességgel, önálló véleménnyel rendelkező, a hatalomba nem bebetonozott képviselők. A szavazók előtt a jelölő szervezeteket képviselő jelöltjeik, mint politikus döntéshozók, és a felsőházi tagságra jelöltek, mint gyakorló szakemberek minősítik.