Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.
1.
Magyarország bukásai
A honfoglalással letelepedési helyet szerzett magyarság és a népvándorlás során hozzácsatlakozott népek képeztek akkora erőt, hogy megtarthassák ezt a viszonylag gyéren lakott, jó adottságú területet. Erejét néhány emberöltőn keresztül nyugati rabló hadjáratokban kamatoztatta, de az augsburgi vereség után változtatási kényszer keletkezett, be kellett illeszkedni a szomszédos európai környezetbe, mert e nélkül a biztos bukás várt volna rájuk. Az akkori elit (fejedelem, törzsek vezetői) nehéz küzdelmek és szerencsés döntések során megoldották ezt a feladatot. Államot szerveztek, az európai rendbe illeszkedő rendszert építettek ki, és III. Béla uralkodása alatt az országot az európai nagyhatalmak sorába emelték.
Magyarország első bukását a tatárjárás okozta, de ez nem sorsszerű csapás volt, hanem kormányzati hibák sorozata előzte meg. A tatárjárás következtében a lakosság felére csökkent, az ország fele elpusztult. A király tanult az elkövetett hibákból, és uralkodása a második országépítésként szerepel történelmünkben. Az egyik nagy hiba a kunok letelepítése körül keletkezett, akik a mongolok elöl menekülve kerültek hozzánk. A nomád életvitelű nép integrálása a keresztény környezetbe nem kis feladat volt, de IV. Béla és utódai megoldották, és a második tatárjáráskor 1285-ben már végigverték a betörő tatárokat. A kunok átvéve a magyar nyelvet, integrálódva az országba a további viszontagságos évszázadokban és ma is a magyar nemzet elidegeníthetetlen részét képezik.
A második bukás a Török hódoltság létrejöttével következett be. Az ország három részre szakadása évszázadokra visszavetette fejlődésünket, hatása a mai napig érződik és a történelmi emlékek eloszlásában látszódik is. Ez a bukás is mélyen gyökeredzett. Mátyás király külpolitikája és adóztatása teljesen kimerítette az országot. Ráadásul a beszedett adók a katonák zsoldjaként és az import áruk fizetségeként külföldre került, nem segítették a hazai gazdaság fellendülését, a polgárosodás beindulását. A Jagelló királyok alatt a tényleges hatalom a főnemesek kezében volt, és ők az ebből adódó előnyöket nem restellték saját gazdagodásukra kihasználni. Az ország védelme újból a korszerűtlen banderiális rendszerre hagyatkozott. A mohácsi csatavesztés kiheverhető lehetett volna, de az uralkodó elit széthúzása megpecsételte az ország sorsát. A török korszak még nem a mélypont volt, az a Rákóczi szabadságharc végéhez köthető. 1711-re az ország a háborúktól és a járványoktól kivérezve, erősen lecsökkent lakossággal, csak a létfenntartáshoz elegendő gazdasággal rendelkezett.
Az 1848-49-es szabadságharc bukása nem jelentette az ország bukását is. A harctéri emberveszteség töredéke volt az orosz csapatok által behurcolt ázsiai kolera járvány okozta polgári áldozatokénak. Csak a függetlenség veszett el időlegesen. Az ország működőképes volt, és a csendes ellenállás a Habsburg birodalom erejét bomlasztva elvezetett a kiegyezéshez.
A harmadik bukás az I. világháború elvesztésének következménye volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, az új magyar állam a magyar nyelven beszélőknél is kisebb létszámú és területű országba szorult. A háború kitörésében nagy szerepe volt a hatalmat gyakorló magyar elitnek és személyesen Tisza Istvánnak. A háború utáni békeszerződést pedig nagyban befolyásolta háború előtt Európa szerte kialakult magyarellenesség, amit az országban élő nemzetiségekkel kapcsolatban folytatott politika váltott ki. Az ország területén nagyobb anyagi jellegű háborús károk nem keletkeztek, mivel a frontvonalak nem itt húzódtak. Viszont máig ható károk keletkeztek a gazdasági egység megbontásából, a közlekedési infrastruktúra szétszakításából, és az elcsatolt területek közigazgatásából menekülő nagyszámú tisztviselő eltartásából és beépítésükből a kisebb létszámú és területű ország közigazgatásába.
A negyedik bukás egy emberöltőn belül követte a harmadikat. 1941-ben hadat üzentünk valamennyi németellenes nagyhatalomnak, és kéretlenül is beléptünk a II. világháborúba. A következmények könyörtelenek voltak. Az országon átvonult a front, a főváros romhalmazzá vált, három faluval még kisebbek lettünk, tetemes jóvátételt fizettünk, de a legsúlyosabb, hogy az ország sorsát a győztesek egyezkedése döntötte el. Soha le nem mosható bélyeget hagyott rajtunk, hogy közreműködtünk félmillió zsidó származású magyar állampolgár megsemmisítésében. A következő 45 évben társadalmi kísérleti alanyok voltunk, élesben, mivel az ilyen kísérleteket nem lehet kicsiben lemodellezni. E közel két emberöltőnyi idő alatt az ország iparosodott, milliók váltak földművesből ipari munkássá és a hetvenes évekre a tömegek számára elfogadható életszínvonal alakult ki. A jaltai rend bukása után, a rendszerváltáskor beindulhatott a tőkés rendszerű fejlődés, csakhogy nem voltak tőkések, csak állami tulajdon. A kerekasztalnál a régi rendszer képviselői és az új rendszer várományosai megegyeztek a szabályokról. Akiknek ez szűknek bizonyult az olajt szőkített, közpénzt sétáltatott, vagy másképp ügyeskedett. Mindenesetre megkezdődött a tőketulajdonosok képződése nem kis politikai összefonódással. A jobb és baloldal között kialakult a politikai váltógazdaság, és amelyik koalíció megnyerte a választásokat az leválthatatlan volt a következő választásokig. Így érkeztünk el 2002-be.