Mi lesz a NER után?

Mi lesz a NER után?

Magyarország bukásai

2019. január 27. - Mátraházi János

Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

1.

Magyarország bukásai

            A honfoglalással letelepedési helyet szerzett magyarság és a népvándorlás során hozzácsatlakozott népek képeztek akkora erőt, hogy megtarthassák ezt a viszonylag gyéren lakott, jó adottságú területet. Erejét néhány emberöltőn keresztül nyugati rabló hadjáratokban kamatoztatta, de az augsburgi vereség után változtatási kényszer keletkezett, be kellett illeszkedni a szomszédos európai környezetbe, mert e nélkül a biztos bukás várt volna rájuk. Az akkori elit (fejedelem, törzsek vezetői) nehéz küzdelmek és szerencsés döntések során megoldották ezt a feladatot. Államot szerveztek, az európai rendbe illeszkedő rendszert építettek ki, és III. Béla uralkodása alatt az országot az európai nagyhatalmak sorába emelték.

            Magyarország első bukását a tatárjárás okozta, de ez nem sorsszerű csapás volt, hanem kormányzati hibák sorozata előzte meg. A tatárjárás következtében a lakosság felére csökkent, az ország fele elpusztult. A király tanult az elkövetett hibákból, és uralkodása a második országépítésként szerepel történelmünkben. Az egyik nagy hiba a kunok letelepítése körül keletkezett, akik a mongolok elöl menekülve kerültek hozzánk. A nomád életvitelű nép integrálása a keresztény környezetbe nem kis feladat volt, de IV. Béla és utódai megoldották, és a második tatárjáráskor 1285-ben már végigverték a betörő tatárokat. A kunok átvéve a magyar nyelvet, integrálódva az országba a további viszontagságos évszázadokban és ma is a magyar nemzet elidegeníthetetlen részét képezik.

            A második bukás a Török hódoltság létrejöttével következett be. Az ország három részre szakadása évszázadokra visszavetette fejlődésünket, hatása a mai napig érződik és a történelmi emlékek eloszlásában látszódik is. Ez a bukás is mélyen gyökeredzett. Mátyás király külpolitikája és adóztatása teljesen kimerítette az országot. Ráadásul a beszedett adók a katonák zsoldjaként és az import áruk fizetségeként külföldre került, nem segítették a hazai gazdaság fellendülését, a polgárosodás beindulását. A Jagelló királyok alatt a tényleges hatalom a főnemesek kezében volt, és ők az ebből adódó előnyöket nem restellték saját gazdagodásukra kihasználni. Az ország védelme újból a korszerűtlen banderiális rendszerre hagyatkozott. A mohácsi csatavesztés kiheverhető lehetett volna, de az uralkodó elit széthúzása megpecsételte az ország sorsát. A török korszak még nem a mélypont volt, az a Rákóczi szabadságharc végéhez köthető. 1711-re az ország a háborúktól és a járványoktól kivérezve, erősen lecsökkent lakossággal, csak a létfenntartáshoz elegendő gazdasággal rendelkezett.

            Az 1848-49-es szabadságharc bukása nem jelentette az ország bukását is. A harctéri emberveszteség töredéke volt az orosz csapatok által behurcolt ázsiai kolera járvány okozta polgári áldozatokénak. Csak a függetlenség veszett el időlegesen. Az ország működőképes volt, és a csendes ellenállás a Habsburg birodalom erejét bomlasztva elvezetett a kiegyezéshez.

            A harmadik bukás az I. világháború elvesztésének következménye volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, az új magyar állam a magyar nyelven beszélőknél is kisebb létszámú és területű országba szorult. A háború kitörésében nagy szerepe volt a hatalmat gyakorló magyar elitnek és személyesen Tisza Istvánnak. A háború utáni békeszerződést pedig nagyban befolyásolta háború előtt Európa szerte kialakult magyarellenesség, amit az országban élő nemzetiségekkel kapcsolatban folytatott politika váltott ki. Az ország területén nagyobb anyagi jellegű háborús károk nem keletkeztek, mivel a frontvonalak nem itt húzódtak. Viszont máig ható károk keletkeztek a gazdasági egység megbontásából, a közlekedési infrastruktúra szétszakításából, és az elcsatolt területek közigazgatásából menekülő nagyszámú tisztviselő eltartásából és beépítésükből a kisebb létszámú és területű ország közigazgatásába.

            A negyedik bukás egy emberöltőn belül követte a harmadikat. 1941-ben hadat üzentünk valamennyi németellenes nagyhatalomnak, és kéretlenül is beléptünk a II. világháborúba. A következmények könyörtelenek voltak. Az országon átvonult a front, a főváros romhalmazzá vált, három faluval még kisebbek lettünk, tetemes jóvátételt fizettünk, de a legsúlyosabb, hogy az ország sorsát a győztesek egyezkedése döntötte el. Soha le nem mosható bélyeget hagyott rajtunk, hogy közreműködtünk félmillió zsidó származású magyar állampolgár megsemmisítésében. A következő 45 évben társadalmi kísérleti alanyok voltunk, élesben, mivel az ilyen kísérleteket nem lehet kicsiben lemodellezni. E közel két emberöltőnyi idő alatt az ország iparosodott, milliók váltak földművesből ipari munkássá és a hetvenes évekre a tömegek számára elfogadható életszínvonal alakult ki. A jaltai rend bukása után, a rendszerváltáskor beindulhatott a tőkés rendszerű fejlődés, csakhogy nem voltak tőkések, csak állami tulajdon. A kerekasztalnál a régi rendszer képviselői és az új rendszer várományosai megegyeztek a szabályokról. Akiknek ez szűknek bizonyult az olajt szőkített, közpénzt sétáltatott, vagy másképp ügyeskedett. Mindenesetre megkezdődött a tőketulajdonosok képződése nem kis politikai összefonódással. A jobb és baloldal között kialakult a politikai váltógazdaság, és amelyik koalíció megnyerte a választásokat az leválthatatlan volt a következő választásokig. Így érkeztünk el 2002-be.

A bejegyzés trackback címe:

https://egynagyonigazsagosvalasztasirendszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3814592500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pillangószelep 2019.01.28. 09:12:01

Hát ez az. Pontosan ezt kellene előadni az ellenzéknek, hogy mit terveznek a NER után.
A mostani harci riadójuk kimerül abban, hogy Orbán egy geci. Ez pedig elégtelen.
2030-ban, az akkor esedékes választáson Orbán 67 éves lesz. Ekkor még kap 4 évet és 71 éves korában
nyugdíjazzuk. De a NER megy tovább.
Az ellenzék meg törje a fejét, hátha eszébe jut valami.

Kentetsu 2019.01.28. 09:18:42

@Pillangószelep: nyertek már választást ebben az országban azzal a "programmal", hogy mi nem a másik oldal vagyunk... ;)
Mert ugye OV első 2/3 is úgy keletkezett, hogy Gyurcsány takarodj. Szóval bármi lehet amíg ennyi birka, gondolkodás semleges ember szavazhat ebben az országban.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 09:41:09

a lipsiken civil a mutha sem bukott meg

ezek az sehonnan jott ujabb lipsi fikablogok mar a frissen kirugott ELTEs hippitanaroktol jonnek?

rallus 2019.01.28. 09:43:47

A történelmi visszatekintés kísértetiesen emlékeztet a "Joszif Visszarionovics - Sztálin - Rövid életrajz" című munkára.

midnightcoder2 2019.01.28. 10:16:30

Azért az a rész egy picit el lett nagyolva, hogy a cuculizmusban sikerült kiépíteni egy a világpiacon versenyképtelen gazdaságot, majd a béketábor csõdje után a volt elvtársak gondosan szétlopták az országot. Ami azt jelentette, hogy utána kb. ugyanúgy nulláról kellett volna felépíteni az ország gazdaságát, mint a II világháború után, csak egy jóval kedvezõtlenebb gazdasági környezetben. Ami persze nem ment, a hazai GDP nagy részét ma is a többnyire zöldmezõs multik adják. Aztán valahogy a 2002-2010 közötti idõszak méltatásai is kimaradt amikor ügyesen megdupláztuk az államadósságot és a szlovákok úgy húztak el mellettünk mint a vadlibák.

kvadrillio 2019.01.28. 10:18:16

jahhh...és mostanra rabszolgatartó társadalommá váltunk. PONT.
ja...és ezekből a 2kisérleti"korszakokból...a LEGJOBB A KÁDÁR-KORSZAK VOLT !!! :) AKINEK NEM EZ, AZ NEM ITT ÉLT. PONT.

és most gyön, hogy ide NEM KOMMENTELHETEK...UGYEHHHHH... :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

HUHHHH....DE SOKÁIG TART A TÉÉÉPELŐDÉS ! :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2019.01.28. 10:20:36

...de nincs gond, egy szál sehhh.... MER ÚGYIS JÖN A KOMMUNIZMUS !!! :)( AZ 1 % KURVAGAZDAG PEDIG ELKEZDHET REMEGNI, MINT A KOCSONYA !

Pillangószelep 2019.01.28. 10:24:54

"Szóval bármi lehet amíg ennyi birka, gondolkodás semleges ember szavazhat ebben az országban."

Hál' Istennek sokan és elegen vagyunk, sőt többen is leszünk mi birka, gondolkodás semleges emberek ahhoz, hogy ne lehessen bármi ebben az országban.

kvadrillio 2019.01.28. 10:44:00

NEM AKAROM ELHINNI, HOGY ENNYI HÜJJJJJJE VAGY MÉG ENNÉL IS TÖBB ÉL EBBEN A CSODÁLATOS ORSZÁGBAN !!! :o)))
Milliókat követelnek vissza Jézus zalai reinkarnációjától

kvadrillio 2019.01.28. 10:49:33

@kvadrillio: DE.... sajnos amíg ilyen primitív szőőőke bigéket engednek a kertévékben mágnesesterápiáról pampogni eladási átbaszás céljából, hogy átverjék főleg a nyögdíjasokat, addig itt ma kurvára rohad társadalmilag a felső kaszt !!!!!!!!!

Brix 2019.01.28. 11:04:32

MI lesz a NER után? Feltételezhető, hogy visszatérünk a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló plurális demokráciába...Kiegyensúlyozódnak a pártviszonyok, konszolidálódik a társadalom és megváltoznak az emberek...Az emberek elkezdenek gondolkodni..Odafigyelnek arra is , hogy fenntartható társadalomban éljünk: részvételi demokráciában, civil világban, uram-bátyám viszonyok és egypártrendszer nélkül...

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 11:14:34

@Brix: A partok valtogazdasaganal rosszabb nem tortenhet a kisemberrel (hisz 4 evente elegedetlenul kuldi el az aktualis rezsimet)

alien 2019.01.28. 11:19:58

@Nincs közöttünk csicska: eddig nem is volt köztünk csicska

alien 2019.01.28. 11:21:48

@Brix: az a kérdés mitől lesz vége, mert eddig minden valami külső hatásra történt, antant, szövetségesek, szu széthullása, mi jöhet még? klíma katasztrófa, szankciók, kínai megszállás, orosz megszállás semmi jó

pulsarito 2019.01.28. 11:29:24

Azt hittem lesz valami színvonalas "orbántakarodj", de ehelyett kapunrk pár sorban egy több mint ezer évet felölelő történelmi áttekintést, nulla konklúzióval, semmi előre mutató megállapítással.
Ezt egy nyolcadikos általános iskolás is írhatta volna.
De ha ezt a témát egy gimnáziumban feladnám házifeladatnak, akkor már csak ennél színvonalasabb írások keletkeznének!

Jakab.gipsz 2019.01.28. 11:37:57

Azt is számold össze T. Mátraházi János, hogy hány olyan birodalom omlott össze, akik kezet emeltek a magyarokra.

Ez a sátánfajzat globalista Soros is így fog járni. Erre akár mérget is vehettek.

Brix 2019.01.28. 11:38:16

@Nincs közöttünk csicska: "A partok valtogazdasaganal rosszabb nem tortenhet a kisemberrel... " Hülyeség! A kisembernek az a jó, ha valós , és új politikai- és program alternatívák vannak, amelyek közül lehet választani. Az soha nem jó, ha egy elit , fondorlatos módon bebetonozza a hatalmát, mert az bemerevíti a társadalmi mobilitást. A demokráciát a kiegyensúlyozott párt- és hatalmi rendszer segíti... Pl Németország ahol koalíciós kényszer van...Ott egy ponton túl senki sem mehet keresztül a másik oldal érdekein...

Jakab.gipsz 2019.01.28. 11:41:21

@pulsarito: Ez a Mátraházi azt hiszi, hogy mindenki olyan gyagya mit Ő saját maga.

Populista Pista 2019.01.28. 11:43:11

@Brix:
Látom nagyon fáj hogy a kedvenc pártod lecsúszott az 5% os küszöb alá. Nehéz lenne olyan szabályokat kitalálni, amivel még labdába rúghat egy ilyen formáció.

bölcsbagoly 2019.01.28. 11:43:39

Aki annyira műveletlen, hogy nem tudja, hogy a Monarchiában a külügy és a hadügy kizárólag az osztrákok kezében volt, az ne írjon blogot róla! Tiszának nemcsak semmi köze nem volt a Vh kirobbantásához, de végig tiltakozott ellene míg tehette!
A többi marhaságra már ki sem térek.

Populista Pista 2019.01.28. 11:50:11

@Brix:
Németországnál elrettentőbb példa nincs. Szavazhatsz bárkire, az idióta nagykoalíciót és merkel anyót kapod. Váltásra nincs lehetőség, de ez sem tartható fenn. Csak a német feltétlen engedelmesség miatt nem dőlt már rég össze a nagykoalíciós tákolmány.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 11:52:00

@Brix: Lofaszt, a kisember dolgozik es befogja a pofajat - ha meg a bere is emelkedik, labat csokol a vezernek

A politika nem a kisemberek ugye

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 11:53:24

@pulsarito: "Ezt egy nyolcadikos általános iskolás is írhatta volna.
De ha ezt a témát egy gimnáziumban feladnám házifeladatnak, akkor már csak ennél színvonalasabb írások keletkeznének!"

egyre szarabbul fizet a hazaarulas

pulsarito 2019.01.28. 12:06:20

@bölcsbagoly:
A libsiket a tények a legkevésbé sem zavarják!
Horthyt is már nácizzák, pedig köze nem volt hozzá, sőt!

_Neville 2019.01.28. 12:07:18

" A háború kitörésében nagy szerepe volt a hatalmat gyakorló magyar elitnek és személyesen Tisza Istvánnak." Hazugság. Tisza ellenezte a háborút, és a magyar elitnek nem sok beleszólása volt a dolgokba.

Muzsikok közt 2019.01.28. 12:17:21

Lipsik porobalnak its tortenelmet hamisitani, csak nem mondtak nekik hogy lefott a kave.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.28. 12:49:42

A lényeg kimaradt, ami pont 2002 után történt. Orbánc elvesztett 2 választást mert semmihez nem értett kopasz zölfülűként. Ebbe beleőrült, és ha ez nem lenne elég a 2008-ban bekövetkező világválság az anyagi helyzetét is megtépázta. Jött 2010, amikor is előbújt egy idegbeteg, anyagilag teljesen megtört kretén, aki mindenkiben ellenséget lát, és hatalmának elvevőjét. Rárontott nemzetére, korlátlan hatalmába teljesen beleőrült. Jelenleg itt tartunk, és ennél csak rosszabb lesz, ahogy kezdi egyre jobban elveszíteni a fonalat.

bbrrr 2019.01.28. 12:51:08

@Brix: Magyarázd már el légyszi, hogy hol jó az a kisembernek, ha nem tud 2 évnél messzebbre tervezni? Merthogy választáskor nem tudja, hogy választás után mi lesz. Aztán, 1 év múlvára kb kiderül hogy mi lesz, 2 évig az az irány, aztán "jaj, választás jön, gyorsan osztogatni kéne, nehogy veszítsünk", de veszítenek. Megint 1 év átmeneti időszak új kormánnyal: nyilván a 2 év alatt a reformokból vagy az jött le, hogy szar (hiszen nem volt idejük kifutni), vagy az jött le, hogy fenntarthatatlan (mert rövidtávú érdekek mentén lett megfogalmazva, mint a 13. havi nyugdíj). Tehát az új kormány első feladata, hogy "visszacsinálja" amit az előző letett az asztalra. Hiszen azért választották meg, mert az első szar volt. És persze, a nagy visszacsinálás után már nincs idő normális új építésére..

Na, most van akkora szerencsénk, hogy egy relatíve stabil irányvonal mentén haladunk. Nyilván nem hibátlanul, vannak mellényúlások, de az alap koncepció egy irányba tart. Ennek a lebontására kevés lesz 1 ciklusnyi másik kormány. Viszont, ha nem tudja lebontani, akkor mehet a francba, úgy le lesz váltva 4 év múlva, hogy a fal adja a másikat. Egyelőre ugyanaz a helyzet, mint 4 éve (2015-ben), hogy már most látszik, hogy a következő választáson sem lesz átütő kormányváltás. Talán esetleg koalíciós kényszer. De az nem nagyon lesz kérdés, hogy a választásokat ki fogja megnyerni.

Homyak 2019.01.28. 12:52:46

@MAXVAL bircaman közíró:

"Ezért szerencse, hogy 2010 óta emelkedés van. "

Sajnos 2010 a következő bukás kezdete (bár lehet inkább öszöd az). Már többször kifejtettem neked, hogy miért, de te erre érdemben nem is tudtál reagálni.
Mondjuk lehet valójában ezt te is tudod, és ezért lett belőled migráns.

kvp 2019.01.28. 12:57:04

A masodik vilaghaboruban allhattunk volna a kesobbi gyoztesek oldara is. Mint a lengyelek, akik vegig a szovetsegesek oldalan harcoltak, a londoni emigrans lengyel kormannyal egyutt. Aztan valahogy megis megkapta oket is Sztalin Jaltaban. Egyetlen ertelme azert lett volna, hogy akkor valamivel hamarabb szalljak meg a nemetek az orszagot es legalabb felelossegunk nem lett volna az egeszben. Horthy haromszor is hibazott, az egyik hogy nem vegeztette ki a teljes bebortonzott ellenzeket (a kommunistakat es a nyilasokat is) es nem cserelte le a teljes nemetbarat vezerkart addig amig lehetett. A harmadik hiba az volt, hogy nem deklaralt fuggetlenseget a haboruba lepes helyett, ami ugyan azonnali megszallast jelentett volna, de legalabb a felelosseg nem marad a magyarokon es a nemet, majd utanna a szovjetbarat magyar politikusok sem lettek volna eletben.

Ahogy a mondast tartja, egy mai haboruban az egyetlen mod a gyozelemre az, ha nem jatszol. Tehat csak azok nyernek rajta akik kimaradnak belole. A kozel lehetetlen feladat az, hogy milyen modon lehet teljesen kimaradni belole.

ps: Ha rajtam allna, akkor a korabbi valtogazdasagot es a mostani nepfrontos rendszert csak svajci tipusu kozvetlen demokraciaval lenne szabad felvaltani, amikor a politikusok kotott mandatummal rendelkeznek es minden fontos dologrol nepszavazas dont. (ha kethetente van, ket hetig tart 1-1 szavazas es hivatali idoben lehet szavazni, akkor a kormanyzati rendszer alapkoltsegebe be lehet epiteni, igy kvazi ingyen lenne)

Homyak 2019.01.28. 12:57:45

@bbrrr:

A jelenlegi hatalom alatt nemhogy 2 évre, de egy hónapra előre nem lehet tervezni, mert spontán , hirtelen kitalálnak valami baromságot, időt nem adva az átállásra.
Ilyen volt pl. most a lakástakarék megszüntetése, korábban a kaszinók bezáratása. Megtörtént, hogy egy vállalkozó hosszú távra kibérelt egy pincehelyiséget, amibe beleölte a pénzt, hogy kaszinót csináljon, de mire kinyitott volna jött a törvény. Egy vállalkozó kedvű barátom pont azért nem tudod borozót csinálni, mert nem mert hosszú távú szerződéseket kötni a kiszámíthatatlan törvényalkotások miatt.

Homyak 2019.01.28. 13:06:09

@MAXVAL bircaman közíró:

"Kifejtetted a saját véleményedet, indoklást sose adtál. "

Akkor most indoklok, mert meglehetősen amnéziás vagy:
Az ország jövőjét megölik az oktatás kinyírásával. A sikeres fejlődéshez szükség lenne egy olyan rendszerre, mely képes a diákok egyéni képességeire építeni (ilyen a méltán híres finn oktatás). Helyette a felesleges szarrá terhelés megy. Olyan tárgyakat (hittan, túltolt testnevelés) erőltetnek, melyeket délutáni szabadon választható tárgynak kellene lennie. Mivel az oktatás élén dilettáns vénemberek állnak, akik nem értik a mai világot, ezért ez csak rosszabb lesz.
Mivel egyeztetés nincs az egyes ágazatok szereplőivel, ezért hozzá nem értők hozzák a döntéseket szakmai hozzáértés nélkül, emiatt rohad az egészségügy, a szemétszállítás, stb.
A bérrendezések helyett hazugságokat kommunikálnak az emelésről, mert nekik elég az, ha elhitetik az emberekkel azt, hogy ők mennyit emeltek a fizetéseken, holott a fele se igaz.
Ellentétet szítanak már évek óta a társadalomban, mely ketté osztotta az országot, ami szintén nem tesz jót az országnak.

Tessék, erre lehet értelmes választ adni, nem csak hülye beböfögéseket, mint szoktál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.28. 13:13:33

@Homyak:

Semmi értelme az oktatást fejleszteni, míg úgyis nyugatra fognak menni a legjobbak. Minek nyugtai államoknak embert képezni? Előb tőkeerő kell, mely képes lesz a szakembereknek nyugatuóihoz mérhető béreket adni.

Muzsikok közt 2019.01.28. 13:15:09

@kvp: Nyilvanvaloan nem allhattunk a Trianonert felelos orszagok oldalara, az alapok alapjaival se vagy tisztaban.

midnightcoder2 2019.01.28. 13:15:53

@Homyak: "ilyen a méltán híres finn oktatás"
Amivel mire is mentek ? A Nokia mára már egy átcímkézett kínai telefonmárka, azon túl pedig max. a Kalevalát tudják felmutatni.

midnightcoder2 2019.01.28. 13:18:05

@Homyak: "A bérrendezések helyett hazugságokat kommunikálnak az emelésről, mert nekik elég az, ha elhitetik az emberekkel azt, hogy ők mennyit emeltek a fizetéseken, holott a fele se igaz."

Ha a fizetések emelkedésénél állam bácsi a legfontosabb tényezõ, akkor régen rossz.

midnightcoder2 2019.01.28. 13:21:23

@Homyak: A vállalkozás mindig lutri. Lásd Pl. legutóbb a szarvasi gyár. Orbánék még a legkisebb kockázat, persze az nem baj, ha nem kuplerájt, kártyabarlangot, stb. üzemeltetsz.

Homyak 2019.01.28. 13:28:19

@MAXVAL bircaman közíró:

"Semmi értelme az oktatást fejleszteni, míg úgyis nyugatra fognak menni a legjobbak. Minek nyugtai államoknak embert képezni? Előb tőkeerő kell, mely képes lesz a szakembereknek nyugatuóihoz mérhető béreket adni. "

Amennyiben ezt te komolyan gondolod, akkor nem vagy épelméjű. Ha nincs normális oktatás, akkor nem lesz senki, aki tőkét tudjon termelni. Cserébe lesz jó sok szalagmunkásunk. Nem is értem.
Ha nem tudsz valamire érdemben ellenérvet felsorakoztatni, akkor inkább maradj csöndben.

Homyak 2019.01.28. 13:32:50

@midnightcoder2:

"Amivel mire is mentek ? A Nokia mára már egy átcímkézett kínai telefonmárka, azon túl pedig max. a Kalevalát tudják felmutatni. "

Azért a finn gazdaság nem csak a Nokiából áll. A világ 8. legversenyképesebb gazdasága, az életszínvonal magasabb a németekénél. Jó is lenne, ha mi is olyan szinten lennénk, mint ők.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Finnország

"Ha a fizetések emelkedésénél állam bácsi a legfontosabb tényezõ, akkor régen rossz. "

Ezen hozzászólásom az állami alkalmazottak (közalkalmazottak, köztisztviselők, orvosok, tűzoltók, rendőrök, stb.) fizetésére vonatkozott. Az nem versenyszféra, ergo az állam bácsi a legfontosabb tényező.

Homyak 2019.01.28. 13:34:22

@MAXVAL bircaman közíró:

" Az első lépés: viszaszerezni a gazdaságot. "

A versenyképes gazdaság alapja a megfelelő oktatás. Idióta ideböfögéseid csak semmit mondó hülyeségek.
Ha érvelni akarsz valami ellen, akkor érvelj, de ezzel csak magadat járatod le.

konrada 2019.01.28. 13:51:31

@Homyak:

...háááát...
...a magyar gazdaságnak nem az a versenyhátránya, hogy kevés a képzett ember benne, hanem pont az, hogy a képzetteket kiviszik, mert saját nemzeti cégek nélkül nincs, aki hajlandó volna nekik versenyképes fizetést adni...

Minden ballib bérretteg 2019.01.28. 14:14:35

Jelenleg a ballibek egyetlen programja, hogy behívja a Brüsszeli bürokratákat, hogy irányítsák az országot.

56-ban az elődeik az oroszokat hívták be.

A ballib politika lényege, hogy a külföldi érdekek érvényesüljenek.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 14:25:50

@Homyak: "A versenyképes gazdaság alapja a megfelelő oktatás. "

Ilyen zagyvasagokat tudtak/tudnak mondani a lipsik, csak hat lattuk mit er mindez a gyakorlatban.

muhaha

Homyak 2019.01.28. 14:29:17

@Nincs közöttünk csicska:

"Ilyen zagyvasagokat tudtak/tudnak mondani a lipsik, csak hat lattuk mit er mindez a gyakorlatban."

Fentebb kifejtettem a véleményem. Ha nem tetszik vagy nem értesz vele egyet, akkor lehet cáfolni, de ez látom nem jön össze.
Talán ha megfelelő oktatási rendszerünk lenne, akkor neked is sikerülne, és nem ily módon és ily szóhasználattal válaszolnál.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 14:32:44

@Homyak: A cafolat a lipsi idok kormanyzasa, amikor mind a kepzett, mind a kepzetlen ember a felet kereste mint most, persze ha mazlista volt es volt allasa.

Orban nem fossa a szot hanem teszi amit kell, meg is van az eredmenye.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 14:40:33

Lenyeg ami lenyeg, Zorban addig marad amig mi fideszesek azt akarjuk. Ha majd lesz jobb, valasztunk egy masikat a Fideszbol

hobb 2019.01.28. 14:49:24

Hogy az évszázadok milyen emberanyagot hagytak hátra, az kiválóan látható manapság. Széthúzás, gyűlölet, közöny, gerinctelenség, ostobaság az általános, soha nem lesz vége a kudarcoknak. Ez Magyarország.

has 2019.01.28. 14:49:46

@Nincs közöttünk csicska: Olyan, hogy liperális nincs!
LIBSI! Tanuld már meg végre, ha már ennyire tetszik a szó.

Muzsikok közt 2019.01.28. 14:51:09

@has: S mi kozuk a LIPSIKNEK a liberalizmushoz?

has 2019.01.28. 14:57:34

@MAXVAL bircaman közíró: A mostani "tőkésekkel" az a baj, hogy nem hoztak létre semmit, a meglévő javak ismételt elosztásából szerezték a vagyonukat, jórészt állami bankoktól (értsd adóforintokból) felvett hitelekből. Még a régi kádári időben gazdasági hatalomhoz juttatottak közül is csak néhány hozott léte értéket. Mondjuk a széles mit csinált, azon kívül, hogy megszedte magát, felszámolta a cégeit és olyan hülyeségekbe tett pénzt, mint a nullponti energia. Erről jut eszembe, mikor jön el az általa ígért sosem látott kánaán?

has 2019.01.28. 15:00:53

@Muzsikok közt: Ez a lökött írja mindig, hogy lipsi. Tudja egyáltalán mit ír, vagy csak hallott róla a rádióban és lett belőle egy bikicsunáj.

Muzsikok közt 2019.01.28. 15:03:48

@has: Nekem ne sirj libbant koma, ez nem az a KVhaz.

HaD 2019.01.28. 15:13:31

@hobb: ez a genetikai örökség ....van itt mindenféle népség...ez előny és hátrány is egyben...

has 2019.01.28. 15:13:32

@MAXVAL bircaman közíró: Milyen gazdaságot? Antalék és utána Hornék szinte mindent eladtak, még a működésképes cégeket is. Orbánpreputtya cégek nem életképesek a főnök nélkül. Vagy szerezzük vissza az audit, mercédeszt, bmw-t , samsungot hankookot? Burgerttel Bábolna is megborult, Horváth Ede után megszünt a fejlesztés a Rábában. Euro4-es motorok voltak az utolsók.

has 2019.01.28. 15:15:55

@Muzsikok közt: Engem csak a butaság zavar

Muzsikok közt 2019.01.28. 15:22:39

@has: Ahhoz kepest hogy nem eletkepes a Zorbanmodell, 2018ban 28 orszag kozul Magyarorszag GDP novekedese volt a leggyorsabb.

Mig a fuggetlen szakerto LIPSIK idejen kb. csak a gorogok voltak meg nalunk is szarabbak.

has 2019.01.28. 15:34:59

@Muzsikok közt: Ja a görögök egy főre jutó gdp-je még most is magasabb, mint a mienk. Egyébként Európában a 2008-as válság utána gazdaságok két-három év után utolérték magukat, nekünk hat év kellett hozzá. Egyébként sem jelent semmit a növekedés százalékos mértéke, mert nulláról egyre már végtelen növekedés mutatható ki.

has 2019.01.28. 15:38:55

@Muzsikok közt: 2002 és 10 között éppen kétszerese volt a göröghöz képest. Ne pufogtass hülyeségeket, inkább olvass utána!

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 15:45:13

@has: Senki nem az egy fore juto GDProl beszelt, fejezd abba a hazudozast, amugy alacsonyabb a gorog egy fore juto GDP vasarloero paritason, mint a magyar

https://hu.wikipedia.org/wiki/Országok_listája_az_egy_főre_jutó_GDP_(PPP)_alapján.

Europa legtobb gazdasaga meg ma sem erte utol a 2008as szintet, ismet csak fejezd be a hazudozast. A kelet europaiak hamarabb alltak talpra mint a magyarok, ugyanis nem voltak elQroik es ezert max 40%-kos gdp aranyos allamadossaggal rendelkeztek.

Mátraházi János 2019.01.28. 15:54:16

@Jakab.gipsz: T. Nem tudom Ki! A Magyarországot megszálló hatalmak közül csak a Tatár Birodalom tűnt el. Az sem a mi jóvoltunkból. A törököknek most Európa második legnagyobb létszámú hadserege van. Az Osztrák-Magyar Monarchia ugyan felbomlott, de mi nagyon szeretnénk az osztrákok helyében lenni. Viszont akik mellé odaálltunk, azoknak ez biztos bukás volt (Német harmadik birodalom, Szovjetunió).
Minden bérkommentelőnek: ha már megszálltátok ezt a nem nektek szóló honlapot túlléphetnétek az ismert mantrák control C/V ismétlésén. Mi lenne ha érdemben szólnátok hozzá, és például bebizonyítanátok, hogy a stadion program nem felesleges erőforrás pazarlás, hanem jótékonykodási akció. Persze ez nagyobb szellemi erőfeszítést igényelne, de ha sikerülne Tóni biztos honorálná.

Nincs közöttünk csicska 2019.01.28. 16:03:59

@Mátraházi János: Azaz a tatar birodalom is eltunt, a torok birodalom is, a habsburg birodalom is es a szovjet birodalom is.

ti lipsi kronikasok meg se tudjatok karcolni a nemzeti egyuttmukodes rendszeret

Homyak 2019.01.28. 16:24:04

@Nincs közöttünk csicska:
"A cafolat a lipsi idok kormanyzasa, amikor mind a kepzett, mind a kepzetlen ember a felet kereste mint most, persze ha mazlista volt es volt allasa.

Orban nem fossa a szot hanem teszi amit kell, meg is van az eredmenye. "

Az nem cáfolat, hogy az mszp idején kevesebb volt a fizu. Ez a gondolkodásod is csak az én álláspontomat erősíti. Orbán nem fossa szót?? Hát hol élsz te? A sok propaganda meg kattant nyilatkozatok péntekenként?

Muzsikok közt 2019.01.28. 16:26:19

@Homyak: Orban minden teren jobb mint 90 ota barki (ami egyenlo 45 ota barki).

Ez nem jelenti hogy nem lehetne jobban csinalni, csak amig ez az ellenzek mondja, addig a magyar valaszto tojik ra.

Európai téridő 2019.01.29. 19:17:07

Nagyarcú és tudatlanságról árulkodó rizsa.

Kunhallmi Agnes 2019.01.29. 22:08:03

A felsoroltak mind jelentektelen semmisegek lesznek, Orban jovoheti bukasahoz kepest.
süti beállítások módosítása