Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez.

4

Bűnök és erények

A hatalomgyakorlásnak az illiberális és unortodox módja az ellenfelekkel szemben kíméletlenséggel, a szociálisan elesettekkel szemben érzéketlenséggel, a barátokkal, üzlettársakkal, rokonokkal kapcsolatban pedig kivételezéssel, leplezetlenül érdemtelen támogatással társul, amit gátlástalan hazudozás, rendszerszintű törvényesített lopás egészít ki. A mai hatalomgyakorlók tízparancsolatából a ne lopj, ne hazudj, mások javait ne kívánd paragrafusok törölve vannak. Bort isznak és vizet prédikálnak, amikor a keresztény erkölcsre hivatkoznak, pedig igazságérzetük, értékrendjük jócskán eltávolodott ettől már. Ilyen kormányzati körülmények között a hatalomgyakorlás folyamán elkövethető valamennyi kodifikált bűntettet elkövették, aminek bizonyítása-ha eljön az ideje- kezdő ügyésznek sem fog gondot okozni. Elkövetett bűneik lajstroma bizonyára sok ezer oldalnyi vádiratot fog megtölteni. 

A következmények nagyon súlyosak és hosszú távú kihatásúak. Az élet elleni bűnök a néhány gyanús halálesettől, a beteg várólisták időpontját meg nem élteken át, a fenntartható fejlődéssel szembemenő döntések következtében egészségkárosodást elszenvedőkig terjed. Az erősen differenciálódó egészségügyi ellátás a felső tízezret leszámítva mindenkit károsít. Az oktatásban okozott károk csak egy nemzedéknyi idő alatt hozhatók helyre. A valaha Nobel díjasokat nevelő magyar oktatási rendszer eredményességben ma Európa utolsói közé tartozik és esélye sincs arra, hogy a mai kor igényeinek megfelelő minőségű és mennyiségű fiatalt képezzen ki. Nem készíti fel a társadalmat az egész életen át szükséges tanulás kor diktálta követelményére. Pedig tehetségben nincs hiány, de őket elpazaroljuk, nem biztosítjuk azt, hogy tudásuk és szorgalmuk saját nemzetük javát szolgálja. A gazdaság 2016-ra érte utol a válság előtti szintjét. Magunkhoz mérve mutatkozik érzékelhető haladás. De ha ezt összevetjük a más országokéval, akkor kiderül, hogy lemaradtunk. Olyan országok húztak el mellettünk, akik nem is olyan régen mögöttünk voltak. A legfájóbb a versenyképességünk hanyatlása. A kultúra az olyan időszakokban, amikor az elnyomás erős, a művészekben ébredő indulatok hatására fejlődik, de ennek mértéke csak később derül ki. A hivatalos kultúrát többnyire a megvett, vagy a megélhetéssel egzisztenciálisan zsarolt művészek képviselik, de a külföldön is elismertek őrizhetik függetlenségüket és nehéz őket itthon teljes mértékben elhallgattatni. A hatalom sugallt követelményeinek kicsit is ellentmondókat kirekesztéssel egzisztenciális ellehetetlenítéssel sújtják, a kulturális irányítást hűséges kinevezett művészek kezébe adják. A hatalom beletenyerelt a tudomány világába is. Hogy ez be fog következni, már akkor tudni lehetett, amikor az EU meghirdette, hogy következő pénzeső az innovációk területére fog hullani. Mivel innováció nincs tudományos kutatás nélkül, várható volt a NER nyomulása ezen a területen. A költségvetés által finanszírozott tudományos kutatások mélyponton vannak. Főleg a társadalomtudományok a gyanús tevékenységek a kormányzat szemében. Pedig korszakunk alapvető hibája az, hogy a reáltudományokban és a műszaki fejlesztés területén dolgozó sok-sok millió mérnök és tudós által elért korszakformáló eredményeket a néhány ezres társadalomkutató nem képes időben követni, és a fejlődés következtében keletkező iszonyatos feszültségekre megoldást találni. Teret adva ezzel messianisztikus kalandoroknak populista népámításra, és retrográd politikai irányzatok előretörésére. A fiatal kutatók külföldön keresik a lehetőségeket és szerencsére sokan meg is találják. Az itthon maradottak tevékenységére az egzisztenciális kiszolgáltatottság nyomja rá bélyegét. Igazán hasznos kutatások, fejlesztések a multinacionális cégeknél folynak, de ezek eredménye nem a magyar gazdaságot gyarapítja.

Az ország kettéosztottsága az életszínvonal erős differenciálódásán is megmutatkozik. Bár az átlag jövedelem köszönhetően az EU pénzeknek és a gazdasági konjunktúrának néhány éve szépen emelkedik, de nagyon sokan vannak az átlag alatt és kevesen a fölött. Nagyon széles a szegénységben élők száma, de a középréteg is napi anyagi gondok között él és nagy az egzisztenciális bizonytalanság is. A rendszer haszonélvezői az egykulcsos adózás révén magas nettó jövedelmet élvezők, gátlástalanul ügyeskedő vállalkozók, a hatalom által magas állami állásokhoz juttatottak és az egyszemélyi vezetőhöz szorosan kapcsolódók, akiknek persze lojalitásuk biztosítása végett némi fenyegetettséget is el kell viselniük.

Igen széles választói réteg a nyugdíjasok köre. Politikai viselkedésük szerint ugyanúgy megosztottak, mint a társadalom többi rétegei, de egzisztenciálisan nekik már kisebb a fenyegetettségük. Minden nyugdíjas mögött egy ledolgozott élet áll, és kényesek a megélhetésüket biztosító ellátásokra. A rendszer nem becsüli sokra őket, nem állította vissza a kapcsolatot a keresetek és a nyugdíjak emelkedése között, ami most a munkabérek kényszerű emelkedése következtében tűrhetetlen leszakadást eredményez.

A döntési rendszer tipikusan felülről vezérelt, tekintélyelvű, feudális vonásokat visszahozó, központosított autokrácia. A már demokratikusnak nem nevezhető testületek egyetlen feladata a felsőbb akarat közvetítése az alattvalóvá lefokozott polgárok felé, és a demokratikus látszat fenntartása. A felvilágosodott abszolutizmus korában az uralkodót tehetséges, képzett vezetők és tanácsadók vették körül, akik megpróbálták biztosítani korukban elérhető társadalmi haladást. A mai elhomályosult abszolutizmusban a hatalomból kikoptak a szakmai tekintéllyel bíró, magasan kvalifikált tanácsadók, és helyüket becsvágyó kalandorok, csak a népámításhoz és hatalombirtokláshoz értő pénzsóvár talpnyalók foglalták el. (Tisztelet a kivételnek!) Külföldön járva a magyar polgár már meggondolja, hogy leleplezze magyarságát, mert ezzel elnéző sajnálatnak, vagy méla megvetésnek teheti ki magát. Hírünk a világban ma olyan, mint a nyolcvanas években Romániáé volt. Más időben, máshol kevesebb bűnökért is megbuktak már kormányzatok. Nálunk a temérdek visszásság ellenére a kormányzat látszólag sziklaszilárd. Ez a magas szinten művelt hatalomtechnikák mellett, az EU-ban alapelv szabad munkaerő mozgás keretében létrejött, külföldi munkavállalás lehetőségének is betudható, hiszen akinek nem megfelelőek a hazai viszonyok, szabadon távozhat az országból. Ez a rendszer biztonsági szelepe. A rendszer működtetési módszere a tekintélyelv és a populizmus. A nép óhajaira és negatív ösztöneire építő, a valódi célokat elleplező, jobb és baloldali vonásokat egyaránt mutató hatalmi berendezkedés. Könnyű egyszerű populista félmondatokkal a népet félrevezetni, mert sosem lehet rákérdezni. Például az az állítás, hogy elődjük elvette a 13. havi nyugdíjat rögtön megkontrázható azzal, hogy az óta miért nem adták vissza.

Ez a kormányzat kitapinthatóan ellenszenvvel viselkedik a fővárossal szemben. Ez érthető is lenne abból a szempontból, hogy többnyire ifjú korukban vidékről fővárosi kollégiumokba költözött diákokból nőttek ki, és magukban hordozzák az ősi falu-város, vidék-főváros ellenérzést. De nézzük a számokat. A főváros és környéke kétmillió körüli lakosságával a GDP 44%-át termeli, a többit a közel nyolcmilliós vidék állítja elő úgy, hogy az összes autógyár és a nagy gyárak többsége vidéken van. Ha leszámítjuk az autógyáraknál dolgozókat, akkor a vidék nagyon kicsi termelékenységgel rendelkezik. Mivel a kormányzat a vidék színvonalát nem tudja emelni, inkább a főváros szintjét próbálja csökkenteni. És ez sikerült is nekik. Budapest pozíciói az EU-n belül jelentősen romlottak. Nem a vidéket próbálja felemelni, mert ez sokkal nagyobb erőfeszítést igényelne, inkább a fővárost sanyargatja. Persze Felcsút kivétel, az ottani stadionba a falu lakossága kétszer is beleférne, míg más falvakban az iskolai WC felújítására sincs pénz. Ez nem csoda, hiszen az ország sikeres vállalkozásai önként és dalolva öntik a faluba a TAO pénzeket. Mi ez, ha nem a hatalommal való visszaélés és befolyással való üzérkedés?

Az esélyegyenlőség megszüntetése a nemzet felemelkedésének legfőbb gátja. Ezek a mai vezetők elfelejtették, hogy honnan jöttek. A múlt rendszer és Soros György kikupálta őket, az iskolapadból a magas politika polcára emelkedtek, és ehhez foggal, körömmel ragaszkodnak, de közben mindent és mindenkit elárultak. Hasonló indíttatás mellett egy mai fiatal, ahogy ezt az egyszemélyi vezető egy óvatlan pillanatában be is vallotta, legfeljebb traktoros lehetne a falujában. És persze kocsmai hőbörgő. A kimagasló tehetségeket a társadalom alapítványok, egyházak, cégek és a külföldi környezet támogatása révén kiemeli ugyan, de a nemzeti felemelkedés most a tömeges kitörést igényelné, amire a megnyomorított oktatási rendszer alkalmatlan.

Az egyik legnagyobb bűn, amit ez a rendszer elkövet, az ország kirablása. Nem maga a lopás a nagy kár, hanem, hogy a lopott javak jelentős része nem válik itthon működő tőkévé, nem mozgatja a gazdaságot, hanem egy része kivándorol külföldre és elbújik. Nem véletlen, hogy ezek a gyanús vezetők rajonganak az alpesi levegőért, és a nemzetközileg hírhedt pénzmosók társaságát keresik. Pedig ez a nemzet nyomorultjain és infrastruktúráján megspórolt, felesleges építkezésekkel álcázott, elrekvirált pénzek és sarcok nagyon hiányoznak a gazdaságból. A másik nagy baj, hogy ezek a tőkévé vált pénzek nem a tudás, tehetség versenyében születtek, hanem az egyszemélyi vezető személyes érdeke, lojalitást igénylő kapcsolata hozta őket létre. Az ilyen kézbe került tőke nem hoz elég hozzáadott értéket, és ez versenyképességünket tovább csökkenti. Ha ez a kapcsolatrendszer megszűnik, a tőke elkezd elenyészni. Lásd a G-nap következményeit, pedig ott a tudásban és tehetségben sem volt hiány. Képzeljük el, hogy a felcsúti strómanmester lába alól kicsúszik a talaj, szerencsétlen azt se tudja, hogy hány vállalkozása van. A kisebbek is félhetnek, mert mohóságuk határtalan, a rendszer sápszedői megjelenhetnek bármely sikeres vállalkozónál, és visszautasíthatatlan ajánlatot tehetnek.

Az erkölcsi rombolás is mérhetetlen károkat okoz. Az arrogáns viselkedés, a mindent letagadás, a hazudozás, a szóba sem állás, a negatív ösztönökre építés, a lopás normává válása (tisztességes munkából nem lehet meggazdagodni, és „akinek nincs semmije az annyit is ér”), a pávatánc, a hazug propaganda kíméletlen szajkózása (lásd olimpiai közvetítések) óriási bizalmatlanságot ébreszt, és ilyen közhangulatban lebénul minden, egy boldogtalan, depressziós ország lettünk.

Külpolitikánk is egyszerűen szólva zavaros. Ismét a legjobb úton vagyunk afelé, hogy hazánk a nagyhatalmak terepasztalává, válság idején a hadak felvonulási terepévé váljon. Mint már annyiszor történelmünk során.

Működésük néhány vonása pozitívnak tekinthető. A szigorú költségvetési fegyelem (ami választás előtt azért fellazul), következetes betartatása követendő példa lehet, a közmunka bevezetése sem elvetendő, bár továbbgondolandó, hogy az elvezessen egy versenyszférában hasznosuló munkavégző képességhez. Az ellenőrizetlen migráció gyors fizikai megakadályozása zsigeri ráérzésből született, de ezzel elsősorban Európának tettünk szolgálatot a balkáni migráns útvonal elrekesztésével. Nagy érdem lenne a határozott, pontos végrehajtó apparátus működtetése, ha demokratikusan hozott döntések végrehajtását szolgálná. De most sokszor tanácsokra sem hallgató dilettáns egyszemélyi határozatokat visz végbe, és így csak a kártételt növeli.